Tudták, hogy már Horatius megverselte a magyar szőlőfajtákat?
De inkább máshonnan kezdem. Sokáig hittem, fordítói sutaság idézte Mózes feje búbjára a két kis szarvacskát – ahogy azt is, gomolygó szakállú öregként zúdul le a hegyről, míg a ravennai San Vitale ezerötszáz éves mozaikján meg nem láttam zsilettezett arcú, mosolygós harmincasként – szarvak helyett glóriával, táblák helyett pergamennel. Hogy nem feltétlenül Szent Jeromos szótárhibája áll a háttérben, Földváry Miklós István alapos cikke (Antik Tanulmányok, 2004/1–2, „Mózes szarva”) és Ruth Mellinkoff vaskos könyve (The Horned Moses in Medieval Art and Thought, 1970) bizonyítja, valamint felszínes kutakodásom alfája, a Wunderkammer.blogon író „PekZo”. Szarv, sugár, glória – ezekből választhatott fordító és ábrázoló évszázadokon át. És különös mód bármelyiket védhető magyarázattal. De hogy kerül Horatius szőlőskertjébe Gohér és Kövidinka?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
