
Szerdánként négypercnyi séta és a Blaha Lujza tér két világot választ el egymástól. A két világot két, sorban álló tömeg jeleníti meg, és hogy mennyire nincs átjárás a két univerzum között, jelzi már az is, hogy az egyik nemcsak szerdánként jelenik meg az Erzsébet körút mentén, hanem mindennap a New York Café Budapest előtt ácsorog. Többnyire külföldi turisták várakoznak itt, hogy a több ízben is a világ legszebb kávéházának választott épület faragott oszlopai mögé és aranyozott csillárjai alá huppanva megigyanak egy négyezer forintos tejeskávét. Kétszáz méterre tőlük, valahol ott, ahol a felrobbantott Nemzeti Színház emlékköve áll, pár hónapja szerda délutánonként egy körülbelül ugyanekkora, de egészen más sorsú tömeg gyűlik össze. Ők azok a rászorulók, akik a Budapest Angyalai ételosztására érkeznek a VII. és a VIII. kerület határára.
Angyalok az utcán
Az „angyalok” önkéntesekből álló akciócsoportja mögött az Emberek az emberekért közössége áll; ők korábban már szerveztek ide a Blahára egyszeri gyűjtést és ételosztást a rászorulóknak, vagy szolidaritási demonstrációt és jótékonysági koncertet az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeinek megmaradásáért. Most azonban másfajta vállalkozásba fogtak: rendszeresen, fi x helyre települnek ki, hogy zöldséggel, gyümölccsel, zsíros kenyérrel, ruhával és jó szóval segítsenek a rászorulóknak.
• Hogy kerül a hajléktalanokra svájci kabát?
• Miért szimbolikus helyszíne az ételosztásnak a Blaha Lujza tér?
• Miért nem jó szó a rászoruló?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap 2026. január 15-ig kapható 2026/02. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!



