Németh Szilárd fogyjon le!

Nagyjából úgy ment „le” az október 23-a is, ahogy szokott, pedig idén majdnem kiakadt az ellenzéki (ezt a szót leírni is elfáraszt) várakozók namajdmost-mérője. Namajdmost, amikor egekben a pénzromlás és az áremelkedés, namajdmost, amikor kiderült, hogy hazudtak a rezsicsökkentésről (meg mindenről, de a rezsicsökkentésről különösen) a kampányban, namajdmost, amikor adót emeltek, namajdmost megbukik a Zorbán, ilyen körülmények között mostmáraztántényleg nem maradhat hatalmon – hangzott el az október 23-a előtti héten sokaktól a prófécia. Aztán megint Gyurcsánynak meg Őszödnek lett igaza: lehetett tüntetni, aztán megunták, hazamentek. Pedig jó előjelnek tűnt, hogy az ellenzéki politikusok nem telepedtek rá a diákok rendezvényére, hogy békemenetnyi embert sikerült összetrombitálni, hogy Orbán Viktor október 23-án is az oroszoknak szurkol, hogy a főpróbán, az előző diáktüntetésen sikerült kreatívnak és ötletesnek lenniük.

Ám a forradalom évfordulójára már semmi sem maradt ebből a fantáziából. Az október 23-ai diák tünti pont olyan bágyadt volt, mintha az úgynevezett ellenzék szervezte volna. Először egy kis sétáltatás, hogy meglegyen az alapfáradtság. Na jó, az igaz, ha valamely úgynevezett ellenzéki párt szervezi, akkor még pár kört ődöngtették volna a tömeget a főbelvárosban, hogy kellőképpen kifáradjon, így a diákok által a tüntetésre belépőként elvárt egy-másfél kilométer kifejezetten kíméletes.

Az ősz közepén 16.00-kor kezdeni egy rendezvényt halott ügy, különösen úgy, hogy négy órán keresztül fárasztják a tömeget. Négy órás tüntetés? Komolyan? Tudjuk be hiányos történelmi ismereteimnek, de nem emlékszem olyanra, hogy a Téli Palota rohamát megelőzte volna egy négyórás közös andalító meditáció. Eddig beszéltünk a rosszról, most beszéljünk a borzalmasról. 

A teljes cikket a Magyar Hang október 28-án megjelent, 2022/44. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!