Nemolvasó nép

Nemolvasó nép

Fotó: Unsplash/Tom Hermans

Tragikusnak látszó számokat közölt nemrég a Tárki a magyarok olvasási szokásairól. Olyannyira tragikusnak tűnnek ezek az adatok, hogy már-már maga a vizsgálat címe is ironikus öngúnyként cseng: ezek szerint a magyaroknak már nem szokásuk az olvasás. A felének (felünknek) bizonyára nem, derül ki a vizsgálatból. Hogy akkor ez a nemzet rosszabbik fele lenne-e? Ilyen messzire azért nem szaladnék, még akkor sem, ha természetesen jó pár érvet tudnék felsorakoztatni az olvasás haszna és értelme mellett. Ráadásul az ilyesfajta felméréseket mindig valamiféle kultúrpesszimista zsörtölődéssel teszik közzé és osztják aztán meg a különféle médiumok, mintha épp akkor lepődnének meg azon, miféle apokaliptikus tájjá változott szellemi tündérkertünk. Ha van tanulsága ennek a felmérésnek, akkor leginkább az, hogy az olvasás mint szokás megszűnik státuszerővel bírni, magyarán már nem a magas élet vagy a kifinomultság védjegye, ha valaki magát könyvfogyasztó lényként mutatja be.

Nem mintha az olvasás önmagában árulkodna egy nép vagy nemzet szellemi, netán morális állapotáról. A lengyeleknek például annyi irodalmi Nobel-díjasuk van, hogy az lassan kitesz egy focicsapatot (jelen állás szerint öt igazoltjuk van), erre már jó tizenöt éve mást sem olvasni az ottani sajtóban, mint azt, hogy nem olvas a lengyel, hogy a népesség fele előbb venne kézbe egy izzadó nyílméregbékát, mint könyvet, negyedének meg egyáltalán nincs otthon egy darab könyve sem. Aztán ott van az agyoncsócsált közhely, hogy lám, lám, a németség micsoda kultúrnemzet, a nagy filozófusok meg Goethe hazája, aztán mégis kéjes örömmel vetették a nácizmus ölelő karjaiba magukat. Sőt, ha hihetünk Wolfgang Krausnak, akkor épphogy a túl sok kultúrának lehetnek káros és nem kívánt mellékhatásai. „Hitler tekintélyes és korai híveinek tábora nem utolsósorban egyetemi és középiskolai tanárokból, tanítókból és diákokból verbuválódott, azaz csupa olyan emberből, aki közvetlenül a kultúra befogadásával és terjesztésével foglalkozott. Akadtak köztük hírességek, olyan személyiségek, akik vitathatatlanul ismerték és értették a kultúrát. Sem ők, sem a német és osztrák kultúrnép többsége nem tudott különbséget tenni a kultúra túldimenzionált játékelemei és a valóság között” (Kultúra és hatalom).

• Lehet-e újra kultikus tisztelete a könyvnek?
• Jön az e-könyvek kora?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!