Azt már rengetegen leírták-elmondták, rengeteg helyen és rengeteg alkalommal, hogy az a növekedési kényszer, amibe egyfelől a homo sapiens önzése, másfelől az uralkodó gazdasági rend belehajszolta emberiséget, az lassú, kínos, de elkerülhetetlen öngyilkosság. Ezt belátni nem túl bonyolult: egy zárt rendszerben, mint a Földünk, ahol év mint év több erőforrást használunk, mint amit a rendszer előállítani képes, és ahol ráadásul a felhasználás káros melléktermékei is mértéktelenül felszaporodnak, ott előbb-utóbb be kell következnie a katasztrófának.
A katasztrófa persze nem holnap, de még csak nem is holnapután várható. Ideig-óráig ki is lehet tolni ezt az időpontot, ha mondjuk újabb anyagokat és technológiákat fedezünk fel, de ilyenkor arra is érdemes gondolni, hogy ezek az újdonságok hosszabb távon is oly jók-e, mint első pillanatra látszik: annak idején például óriási lelkesedés fogadta az olaj és a benzin üzemanyagként való felhasználhatóságát vagy éppen a műanyagok megjelenését, manapság pedig mindegyik a káros és veszélyes anyagok élmezőnyébe tartozik.
Mindezt vélhetően minden józanul gondolkodó ember tudja. (A klímahisztit emlegető – jellemzően szélsőjobbos, ókonzervatív vagy a különféle ipari lobbik által kilóra megvett – politikusokat természetesen nem sorolom a józanul gondolkodók közé.) Ennek ellenére – néhány zöld- és klímaaktivistát, ökológust, természetvédőt leszámítva – szinte senki semmit nem tesz egy józanabb világ érdekében. (Magamnak is mondom: az, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet, hogy igyekszünk nem kidobni ételt, próbálunk kevesebbet autózni, az már nagyon kevés.)
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
