Gazdag ország, de szerény: Norvégiában ez a kettősség még feltűnőbb, ha valaki életében először nem is a norvég fővárossal, Oslóval, hanem kisebb városokkal találkozik. Stavanger 117 ezer főnyi lakosságával Norvégia harmadik legnagyobb városa. Kikötőváros, amelyet – az egész országhoz hasonlóan – gazdaggá tett a kőolaj. Látványos presztízsberuházások, túlzások nyomát mégis hiába keressük. Sem a középületek, sem az otthonok nem árulkodnak arról, hogy Európában ma is Norvégiában a harmadik legmagasabb az egy főre jutó nemzeti jövedelem. A városban néhol látni új építésű lakótömböket, de az embernek az az érzése: csak olyat és annyit építettek, amennyi éppen feltétlenül szükséges. És csak annyit bontanak, amennyit muszáj. Stavanger és az egész környék képét ma is a XIX–XX. századi, legtöbbször fehérre festett faházak uralják. Bontás és tömeges építkezés helyett a norvégok megőrizték a régi lakóházakat, és nem múzeumként: sokan ma is ezekben élnek.
Pedig a kísértés Stavangert sem kerülte el: a második világháború után majdnem a városrendezés áldozata lett a Gamle Stavanger, vagyis régi Stavanger. Csaknem kétszáz fehér faház és egy-két kőépület áll ebben a régi városrészben, van köztük XVIII. századi is.
• Hogy menekült meg Stavanger történelmi kikötői negyede?
• Hogy sáfárkodik a norvég társadalom az olajkitermelés óriási bevételével?
• És hogy építkezik a vidéki turizmus?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
