Idén novemberben lett volna hetvenöt éves a 2021 nyarán elhunyt Kántor Péter, a „folyami költő”, aki legtöbb szövegében költőivé emelt hétköznapi kifejezésekből, kérdésspirálokból, felhangosított belső monológokból épített csodálatos verskatedrálisokat. A Kettesben című istenes/szerelmes verse, ami a legelső, Kavics című kötetében jelent meg 1976-ban, épp ilyen. „Istenes/ szerelmes”, írom, mert hiába olvasom évtizedek óta – hiába tudom kívülről –, nem vagyok képes egyértelműen kategorizálni.
A szöveg hol így, hol úgy lép elém. Talán nem is kell feltétlenül eldönteni, (lásd még: „egyes dolgokra nincs mit válaszolni”), hisz két szereplő párbeszédének hullámzása, a ráhangolódás és az elidegenedés dinamikája tulajdonképpen feleslegessé teszi a kérdést. Ami biztos, az a két szereplő és a helyzet, amelyben a kettőből egy, azaz közelség és közösség lehetne. Ami nem lesz. A vers egy nagy beszélgetés szikár leirata, egy teljesen meg nem valósuló dialógusé, amely kettesben indul, és egyedüllét(ek) ben végződik. Nem ezt sürgeti, mégis ezt munkálja az újra és újra felhangzó kérdés, ez a lehető leghétköznapibb „nos”.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
