Volt egy korszak, elég régen, amikor borkóstolók és -kóstolások és -kirándulások szakaszolták az életet. Nem szervezte meg ezeket nekünk senki, magunk csináltuk magunknak, minden hétre jutott valami, honnan volt rá időnk, nem is értem. Nem nagy szám, ha egyvalaki ráér, hanem hogy mindenki ráért mindig, az meghökkentőnek tűnik így utólag. A 90-es évek második felében kezdődött, megismertük, megkedveltük a dolgokat, az embereket. Kinyílt a világ, habzsoltuk az élményeket. Örültünk is, volt minek, úgy láttuk, tapasztaltuk, hogy egyre vagányabb borok készülnek az országban mindenhol, Somlótól Tokajig, Villánytól Egerig és tovább.
Szakaszolódtak az évek is, azok borfesztiváltól borfesztiválig tartottak. Vártuk a szeptembert, mint gyermek a karácsonyt. (Nem tartozik ide szorosan, de a karácsonyt vén fejjel is várom. Nagyon szeretem. Habár mégis ide tartozik, hiszen karácsonykor általában a készlet legjavából bontok egy-egy üveggel.) Merthogy szeptemberben csinálták a borfesztivált mindig. Kezdetben lent a Vörösmarty téren, később fent a Várban.
Sok-sok oka van annak, hogy miért voltak kellemesek és hasznosak ezek az események. Néhányat kiragadok. Fel lehetett mérni, egy szuszra mintegy, hogy ki mit csinál, mit gondol a világról, mik a tervei, merre tart. Empirikus úton, szemmel, orral, szájjal, az összes szóba jöhető érzékszervvel. Sőt, elmével és lélekkel is, minthogy standok sokaságán voltak jelen a borászok személyesen. A jobbnál jobb nevek, Bock József vagy Tiffán Ede Villányból, Gál Tibor vagy Thummerer Vilmos Egerből, Szeremley Huba vagy Légli Ottó a Balaton mellől, továbbá tokajiak tömkelege, somlaiak sokasága, szekszárdiak számolatlanul.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
