„Feri bácsi egykor nyilasvezér volt”

„Feri bácsi egykor nyilasvezér volt”

Nyilas plakát 1944-ben Budapesten (Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar)

Az egyik átnyergelt, a másik mitológiát gyártott a múlt köré. Volt, aki újságíró maradt – igaz, Nyugaton –, volt, aki a halála előtt az Új Élet, a zsidó hitközség lapjának levelezőjévé vált. Nem vizsgáltunk lélektani folyamatokat, csupán néhány mára szinte teljesen elfeledett szélsőjobboldali, nyilas újságíró életútján keresztül akartuk bemutatni a rendszer bukása utáni propagandistasorsokat – okulásul a jelennek és a jövőnek.

Számtalan destruktív, eszményeket tipró, romboló hatású film került a letűnt világban a magyar közönség elé. Társadalmunk ziláltsága sok tekintetben rosszindulatú és káros hatású alkotásoknak köszönhető. […] Megnyugtat bennünket az éber kritikával rendelkező cenzúrabizottság határozata, most már csak azt várjuk tőlük, hogy az eddig bemutatott, de még mindig műsoron lévő destruktív filmeket vizsgálják felül és rendeljék el azoknak is a betiltását – írta a Nyilaskeresztes Párt központi lapja, az Összetartás 1944. december 24-én, a budapesti ostromgyűrű bezárulásának napján. A kultúrharcos cikk szerzője, Dégyé, azaz Dávid Gyarmathy Endre nem sokkal korábban töltötte be 20. életévét.

A pályaelhagyó

Az eredetileg csupán Gyarmathy Endre névre hallgató újságíró a váci piarista gimnázium eminens tanulója volt, 1943-ban kitüntetéssel érettségizett. Hogy a tehetséges fiatalembert mi vitte a nyilasok közé, arról legfeljebb találgathatunk. Szinte bizonyosan több tényező is szerepet játszhatott, nagyjából ugyanazok, amelyek más, hasonló korúaknál: a lelkesedés, a Horthy-korszak szembetűnő társadalmi igazságtalanságai, a jónak vélt német példa, a lázadó kedv, az „ide nekem az oroszlánt is” mentalitása. Dávid Gyarmathy Endre pályafutása a nyilas hatalomátvétel után a zenitjére ért. A nyilas kormány sajtófőnöke, Fiala Ferenc (nem sokkal korábban még az Összetartás főszerkesztője) támogatását élvező Dégyét 1944 novemberében az új hungarista sajtóstruktúra fontos láncszemének szánt, a német Signal példájára létrehozott nagyalakú, reprezentatív képes hetilap, a Magyar Vasárnap főszerkesztésével is megbízták. Az újságból azonban néhány szám ha megjelenhetett; példányai mára jóformán mind elkallódtak (a Széchényi-könyvtárban is csak a 3. számot őrzik).

• Hogy lett a nyilas propagandistából Habsburg Ottó monográfusa és a Szabad Európa Rádió munkatársa?
• Ki volt az a propagandista, aki zsidókat mentett uzsorapénzért?
• A nyilas lap szerkesztője volt, majd jelentett Latinovitsékról, később pedig a zsidó temető megrongálásán háborgott.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!