Okos ember nem minősít

A fiammal ülünk a metrópótlón, és várjuk az indulást. Érzékelem, hogy valakik leülnek mögénk. Ha másból nem, akkor egy kínos gondossággal artikuláló női hangból. – De igenis van valós alapja a Mikulás meséjének. Ezeknek a történeteknek mindig van történelmi alapja. Mutatok majd neked könyveket, amikben le van írva. És akkor elveszted a fogadást, és enyém lesz a Mikulás-csomagod. Egy csoki sem fog neked maradni.

Hangosan beszél, ahogy a rossz színészek „kiszólnak” a gyerekekhez a meseelőadásokon. Nem bírom ki, hátranézek. Egy kisfiú ül Andris mögött, az arcát nem látni a szemébe húzott sapkától és a maszktól. Vékony, alacsony, óvodás korúnak tűnik, de egy alaposan megrakott iskolatáska van rajta. Az embernek az az érzése, hogy ha felállna, a táska súlyától hátraesne. A közvetlenül mögöttem ülő anyukából csak bőrkabátját és vörösre festett haját látom. Nem akarok teljesen hátrafordulni, nem akarok belebámulni az arcába. Anyuka tovább beszél.