A haza nem lehet ellenzékben – hangzott Orbán híres, más oldalról nézve hírhedt mondata 2002-ben, választási vereségét követően, miniszterelnöksége utolsó napjaiban.
Híveinek azt üzente, ők a nemzet hivatott képviselői, akkor is, ha a parlamentben nincs többségük, amiből nemigen tudott más következni, mint az, hogy a hatalom új birtokosai csupán bitorlók, betolakodók, „idegenszívűek”. Ennek ellenére – pontosabban ezzel a felfogással szoros összefüggésben – Orbán 2010-től éppen hogy arra törekedett, hogy a visszaszerzett többség kínálta lehetőségekből mindent kifacsarjon: alkotmányozást, végeláthatatlan alaptörvény-módosításokat, rendeleti kormányzást. Ekkortól a kormánytöbbség abszolutizálása az állam és a társadalom teljes politikai legyűrésének hivatkozási alapjává vált. A 2009-es kötcsei beszéd rendszerprogramjának megfelelően több zajlott le kormányváltásnál, de még rendszerváltásnál is: korszaképítés kezdődött. Az új korszaknak nemcsak az erőviszonyait, hanem a fogalmi kereteit is a többség, az uralkodó erő határozza meg. Ahogyan Orbán 2009 kora őszén Kötcsén fogalmazott, az új hatalom a „maga természetességével” jelöli ki a nemzeti ügyeket és határozza meg a nemzet érdekét, azaz személy szerint azonosítja saját magát a nemzettel.
E mindmáig szilárd rendszer(ön) értelmezési kereten belül létezett azonban egy igen különös, habár a rendszer saját logikája szerint mégiscsak logikát hordozó jelenség: az ellenzéki Orbán. Sokan felfigyeltek arra az elmúlt, most már közel másfél évtized alatt – nehéz is lett volna nem észrevenni –, hogy a kormány és a kormányfő folyton harcol valakik ellen, legyen az aktuálisan a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság, Soros György, vagy aki épp adódott, és persze a változatos belső ellenségek, akik, úgymond, az előbb említett külső hatalmak zsoldjában állnak. Ezeknek a harcoknak az eredményeként a hazai viszonyokat széltében-hosszában uraló miniszterelnök rendre úgy tudott megszólalni, és úgy tudta magát prezentálni, minthogyha egy másikfajta lépték szerint még mindig ellenzékben lenne, s harcolna valamilyen kellően látható, de azért egyúttal kellő mértékben homályban is maradó világelittel szemben, ami kívülről irányítja nemzetünkön belülre telepített ügynökeit. Utóbbiak így egyidejűleg szánalmas és alkalmatlan figurák, ugyanakkor az őket fizető főhatalom veszedelmes szálláscsinálói is.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 2-ig kapható 2024/51-52. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!