Orbán nem akarja, mégis közeleg az európai minimálbér

Orbán nem akarja, mégis közeleg az európai minimálbér

(Fotó: Magyar Hang)

Egyre valószínűbb, hogy lesz európai minimálbér. Gyorsan szögezzük le: ez nem jelenti azt, hogy minden országban ugyanannyi lesz a legalacsonyabb jövedelem, az viszont biztos, hogy Magyarország esetében nőni fog – még akkor is, ha a kormány szerint erre semmi szükség nincs.

Az Európai Uniót (EU) alkotó tagállamok megegyeztek saját, közös tárgyalási pozíciójukban, ez pedig azt jelenti, hogy megkezdődhetnek az intézményközi tárgyalások az európai minimálbérről. Mindezek alapja az Európai Bizottság több mint egy éve beterjesztett javaslata, amellyel kapcsolatban néhány hete az Európai Parlament is elfogadta saját álláspontját. A készülő irányelv nem fog nominálisan meghatározni egy összeget, mely szerint mostantól legalább ennyi eurónak megfelelő nemzeti valutát kell fizetni a munkavállalóknak.

A havi minimálbérek között 2021-ben komoly eltérések voltak az unióban, a bulgáriai 332 eurótól egészen a luxemburgi 2202 euróig. A magyar minimálbér 167 400 forint, jövőre pedig 200 ezer (nettó 133 ezer) forint lesz. Ám ez az összeg még mindig csak az európai mezőny alsó harmadába helyezi el az országot.

• Miről is szólna az új irányelv?
• Aggódik-e a magyar kormány a magyar munkavállalókért?
• Milyen a skandináv minta?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!