
Adrian Christescu román üzletember és író három könyvet fordított magyarról románra, nyolc saját kötetet publikált, színpadi drámájából rádiójáték is készült. 19 évig volt Magyarország tiszteletbeli konzulja Jászvásáron (Iasi), de a március 15-ei nemzeti ünnep után távozott.
Marosvásárhelyen született, Jászvásáron él, 2006 óta Magyarország tiszteletbeli konzulja. Sikeres üzletember, emellett nyolc saját könyvet publikált anyanyelvén, és három kötetet fordított magyarról románra. Színdarabját nemrég tűzte műsorára rádiójáték formájában a román állami rádió. Adrian Christescu jól beszél magyarul – ugyan Moldvában él, évente legalább két hónapot tölt Marosvásárhelyen, ahol szülei laknak. Márciusban levelet írt Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövetnek címezve, amelyben úgy fogalmazott: „elveim és meggyőződésem alapján nem tudok képviselni egy olyan kormányt, melynek miniszterelnöke minden adódó alkalommal hangsúlyozza egy agresszor országhoz való közelségét, következésképpen jóváírva annak politikai eljárásait”.
Arról is írt, hogy ugyan ő is látja az EU gyengeségeit, de „egy alapjában véve jó rendszer hibái még nem indokolják annak helyettesítését valami károssal, mint egy diktatórikus jellegű tekintélyelvű kormány, mely az egyéni jogok és szabadság visszaszorítására törekszik, ugyanakkor széles körű nyitást mutat a világ összes zsarnoki rezsimjével szemben”. A tiszteletbeli konzul szerint Orbán számos kezdeményezése nyilvánvalóan az EU egységének szabotálását célozta, ezért levelében azt írta a nagykövetnek: „Kérem fogadja felmondásomat a Magyar Köztársaság jászvásári Tiszteletbeli Nagykövet tisztségéből 2025. március 16-tól kezdődően.”
• Milyen választ kapott a lemondáskor?
• Miből állt a tiszteletbeli konzuli munkája?
• Mit mond Adrian Christescu, elfáradt vagy inkább kiábrándult?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 10-ig kapható 2025/14. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!