Menü


Óriás a jégen

Óriás a jégen
Alekszandr Ovecskin 2022-ben (Fotó: Wikipédia)

Szerencsére nem csupán a világpolitika, hanem a sporttörténelem is jelen időben íródik. Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) megszerezte 895. találatát Alekszandr Ovecskin, a Washington Capitals orosz balszélsője a New York Islanders elleni mérkőzésen. Ezzel az NHL történetének legeredményesebb játékosa lett – már ami a lőtt gólokat illeti.

Történelmi pillanat a javából, ennek megfelelő körítéssel. Ovecskin mutatványát a helyszínen figyelte, ünnepelte Wayne Gretzky, aki – általános vélemény szerint – nem csupán a valaha volt legjobb jégkorongozó, hanem a gólrekord korábbi birtokosa is volt. Az egykori kanadai szupersztár személyesen gratulálhatott az őt követő generáció egyik kiemelkedő játékosegyéniségének.

Ovecskin húsz éve szerepel a washingtoniak színeiben a hoki csúcsligájában, és 895 gólja mellett 724 gólpasszt is jegyez; az 1619 pont igazán tiszteletet parancsoló. De ha mellé tesszük Gretzky 1963 (!) asszisztját, máris érthető, miért tartják utóbbit a legnagyobbnak. És bár az orosz klasszis pályafutása még korántsem ért véget – a mostani szezonban nagy esélye van arra, hogy másodjára is megszerezze a Stanley-kupát csapatával –, a kanadai képzeletbeli trónját nem fenyegeti.

Természetesen ahogy számos sportágban, úgy a jégkorongban sem könnyű objektív módon összevetni a különböző korszakok zsenijeinek teljesítményét. A statisztikák sokat segítenek, a jégkorongban ezeknek különösen nagy is a szerepük, de – a legnépszerűbb játékra utalva – ugyan miként lehet pusztán ezek alapján összemérni például Puskás Ferenc és Lionel Messi képességeit? Alekszandr Ovecskin mindenesetre úgy ért el több gólt legendás elődjénél, hogy a jégkorong időközben még keményebbé vált, s a védőjáték fejlődése nyomán csökken a mérkőzésenkénti gólátlag. (Lám, itt is él a párhuzam a futballal!) A 191 centi magas orosz játékost kivételes fizikai adottságai, robusztus termete is segíti az eredményes játékban. Normális ember vágyai között aligha szerepel a jégen való ütközés (bodicsek) az orosz óriással.

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Szerető Szabolcs
Szerető Szabolcs  

A Magyar Hang főmunkatársa, a Kompország műsorvezetője. 1991-től, egyetemista kora óta újságíró. A Magyar Hírlap gyakornoka, majd parlamenti tudósítója. A Világgazdaság belpolitikai újságírója. A Napi Magyarország belpolitikai rovatvezetője. Tizenhárom évig a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese. A kezdetektől a Magyar Hang csapatának tagja.

A szerző további cikkei
Arató László (Brüsszel) 2025. május 21., 21:43

Szankciókat sürgetnek Magyarországgal szemben az EP-ben

Összecsaptak az Orbán-párti és az Orbán-ellenes erők az Európai Parlamentben az „átláthatósági” törvény kapcsán.
Hutter Marianna 2025. május 21., 20:46

A tiszás bizottsági elnök szerint sajnálatos, hogy Karácsony „minden mögött politikai játszmákat gyanít″

A Magyar Hang információi szerint Orbán Árpád reagált a főpolgármester néhány nappal ezelőtti, a cégvezetői pályázatokat elbíráló testülettel kapcsolatos kritikáira.
Magyar Hang 2025. május 21., 20:23

Már Orbán Viktor unokaöccse is több százmilliós osztalékot vesz ki a cégéből

Orbán Dávid kevesebb mint három hónapnyi működés után máris megtalálta a szerencséjét.
Magyar Hang 2025. május 21., 19:32

Magyar Ügyvédi Kamara: Aránytalanul korlátozna alapjogokat az „átláthatósági” törvénytervezet

A szervezet levelet írt Tuzson Bence igazságügyi miniszternek.
LD 2025. május 21., 18:33

Meghalt a Cheers sztárja, George Wendt

A színész hetvenhat éves volt.
Magyar Hang 2025. május 21., 18:10

Lányi András: Száz évig nem mossuk le magunkról az Orbán-rendszer legnagyobb bűnét – Kultúrtáj

Miért nem tehet csodát Magyar Péter? Miért térhet vissza fehér lovon Orbán Viktor a „bűnös” Budapestre? Miért lesz hatástalan az „átláthatósági” törvény? Nézze meg Ön is legújabb műsorunkat az író, filozófussal!
Magyar Hang 2025. május 21., 17:34

Vizsgálja az NMHH az MTVA-csatornákon futó „VOKS 2025” kormányzati reklámokat

Felnyomták a köztelevíziót a Médiahatóságnál.
AE 2025. május 21., 16:52

Napirendre vették az EP-ben az „átláthatósági” törvényt

A Fidesz boszorkányüldözésről beszél.

Óriás a jégen

Óriás a jégen
Alekszandr Ovecskin 2022-ben (Fotó: Wikipédia)

Szerencsére nem csupán a világpolitika, hanem a sporttörténelem is jelen időben íródik. Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) megszerezte 895. találatát Alekszandr Ovecskin, a Washington Capitals orosz balszélsője a New York Islanders elleni mérkőzésen. Ezzel az NHL történetének legeredményesebb játékosa lett – már ami a lőtt gólokat illeti.

Történelmi pillanat a javából, ennek megfelelő körítéssel. Ovecskin mutatványát a helyszínen figyelte, ünnepelte Wayne Gretzky, aki – általános vélemény szerint – nem csupán a valaha volt legjobb jégkorongozó, hanem a gólrekord korábbi birtokosa is volt. Az egykori kanadai szupersztár személyesen gratulálhatott az őt követő generáció egyik kiemelkedő játékosegyéniségének.

Ovecskin húsz éve szerepel a washingtoniak színeiben a hoki csúcsligájában, és 895 gólja mellett 724 gólpasszt is jegyez; az 1619 pont igazán tiszteletet parancsoló. De ha mellé tesszük Gretzky 1963 (!) asszisztját, máris érthető, miért tartják utóbbit a legnagyobbnak. És bár az orosz klasszis pályafutása még korántsem ért véget – a mostani szezonban nagy esélye van arra, hogy másodjára is megszerezze a Stanley-kupát csapatával –, a kanadai képzeletbeli trónját nem fenyegeti.

Természetesen ahogy számos sportágban, úgy a jégkorongban sem könnyű objektív módon összevetni a különböző korszakok zsenijeinek teljesítményét. A statisztikák sokat segítenek, a jégkorongban ezeknek különösen nagy is a szerepük, de – a legnépszerűbb játékra utalva – ugyan miként lehet pusztán ezek alapján összemérni például Puskás Ferenc és Lionel Messi képességeit? Alekszandr Ovecskin mindenesetre úgy ért el több gólt legendás elődjénél, hogy a jégkorong időközben még keményebbé vált, s a védőjáték fejlődése nyomán csökken a mérkőzésenkénti gólátlag. (Lám, itt is él a párhuzam a futballal!) A 191 centi magas orosz játékost kivételes fizikai adottságai, robusztus termete is segíti az eredményes játékban. Normális ember vágyai között aligha szerepel a jégen való ütközés (bodicsek) az orosz óriással.

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Szerető Szabolcs
Szerető Szabolcs  

A Magyar Hang főmunkatársa, a Kompország műsorvezetője. 1991-től, egyetemista kora óta újságíró. A Magyar Hírlap gyakornoka, majd parlamenti tudósítója. A Világgazdaság belpolitikai újságírója. A Napi Magyarország belpolitikai rovatvezetője. Tizenhárom évig a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese. A kezdetektől a Magyar Hang csapatának tagja.

A szerző további cikkei
Ugrás az oldal tetejére