
Papp László polgármester részvételével Debrecen városa elkezdte felmérni a háborús támadás esetén igénybe vehető potenciális óvóhelyeket. Szerinte a frissen épített mélygarázsok is alkalmasak erre, tudósított a Debreciner.
Miközben Szijjártó Moszkvát járta, addig a Fidelitas az országjáró kampányturnéja keretében megérkezett a pillanatnyilag az Európai Unióban és a NATO-ban található Debrecenbe. A kisteherautóra kifeszített molinón szerepelt az anyapárt négyéves programja, ami szerint „Mi NEM fogunk meghalni Ukrajnáért!”
A történelmileg eddig sem elhanyagolt szerepű város polgármestere is kivonult erre a neves alkalomra, és a Kósa Lajos „nyilvánvaló katonai célpont Debrecen” kijelentésére rákérdező riporternek azt mondta, háborúban minden fontos város lehet célpont, de azért „nagyon bízom benne, hogy jelenleg nem katonai célpont Debrecen”. Aztán a gyengébbek kedvéért hozzátette: a város a Bocskai-dandár székhelye, van bizony repülőtér is, s emiatt háborús helyzetben a város szem előtt van.
Orbán hívei és követői vagy nem tudják, mivel játszanak, vagy hivatalból, esetleg félelemből tesznek eleget a játszáskényszernek. A hivatali verziót éreztem megtestesülni a város vezetőjének szavaiból: Kósa ordas hazugságát lepuhította egy, a pártban még nem büntetendő, békülékenyebb verzióra.
Ez az eset nagyon összetett, mert összekeverednek benne a helyi városüzemeltetési kérdések (óvóhelyek?!), az országos pártpolitikai retorika és a nemzetközi biztonságpolitikai stratégia: annyi előnye van, hogy kicsiben tökéletesen bemutatta, hogy a Fidesz mit csinált velünk az utóbbi években.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!



