Ózdon, hidegbe’: Vagy kajára költünk, vagy tüzelőre

A valamikori ózdi oxigéngyár kapui közül két, gallyakkal telepakolt kuka gördül ki. A láthatósági mellényt viselő Dániel húzza őket maga után, majd vonszolja végig a közeli Velence-telep főutcáján. A betonmonstrum mellett húzódó, idén éppen száz éve átadott munkáskolónia házainak zömén pedig egyáltalán nem látszik, hogy tíz éve felújították. A jellegzetes sátortetős, emeletes ikerházak ablakait sok helyütt pozdorjalemez takarja, számos kerítést raklapból eszkábáltak. Dániel arról beszél, hogy ez a telep „mindig változik”.

– Ez csak hulladék, de megengedték, hogy hazahozzam – mutat a gallyakra a közfoglalkoztatott Dániel, aki mindjárt el is meséli, hogy miként lehet megélni 96 ezer forintból. – Nehezen, mert ennyi pénzből nem lehet semmit csinálni. Vagy kajára költünk, vagy tüzelőre, vagy tartozást egyenlítünk. – Milyen tartozásai vannak? – kérdezem. – Milyen nincs? Áram, lakbér, előfizetések.

Az Ózdon a privatizációt követő gyárbezárások miatt szitokszónak számító rendszerváltáskor született Dánielnek a tanárai meséltek arról, hogy Velence-telep milyen szép hely volt. Neki már közvetlen tapasztalata nincs ezekről a boldog békeidőkről. Mert hiába látja ő, hogy majdnem minden falon ott van a „Tiszta udvar, rendes ház”-tábla, amikor itt az udvarok egy részén térdig áll a szemét. A felirat sok esetben csupasz falon áll, nem is rendes házon. Neki az utcák közötti egykori bográcsozóhely már csak maradvány, annyit mond: „ami volt, elmúlt”.

– Mivel tüzelnek erre az emberek? – kérdezem, mert a házak fölött és között szúrós szagú füst gomolyog.
– Amivel tudnak. Például bútorlappal. Ha mást nem sikerül szerezni, akkor hidegbe’ vagyunk, mert semmink nincs. Nem sajnáltatni akarom magamat, de ez az igazság.

Dániel kérdés nélkül közli azt is, hogy ő bizony tiszás. Vagyis annak a Magyar Péter-féle Tisza Pártnak a támogatója, amelyik a minap figyelemfelhívó akció keretében tűzifát osztott a borsodi város rászorulóinak, negyvenhat családnak. Neki ugyan nem jutott a segítségből, pártszimpátiájának indoklásába sem a fa motívumát hozza be, hanem valami mást.