„Nem is csináltak itt semmit, csak várták, hogy teljen az idő, azt hitték, örökre így lesz”
Életkép a Huszár lakótelepen választás környékén (Fotó: Magyar Hang/Tompos Ádám)

Takács Antalnak egyetlen, legyintő kézmozdulatában benne van minden. A pápai Huszár lakótelepen élő férfit arról kérdeztem, mi lehet az oka annak, hogy március 2-án az időközi önkormányzati választáson történelmi vereséget szenvedett a dunántúli kisvárost harmincnégy évig vezető Fidesz-KDNP jelöltje.

A voksolást azért kellett kiírni, mert patthelyzet alakult ki a városházán a tavalyi polgármester-választást követően a helyi közgyűlésben. Tavaly nyáron az ellenzéki pártok és helyi civil szervezetek közös jelöltje, Grőber Attila lett a város vezetője, aki ezenfelül egyéniben, a Huszár lakótelepet is magában foglaló önkormányzati körzetben is nyerni tudott. Hiába nyert azonban két mandátumot, voksa csak egy volt, így a közgyűlésben patthelyzet alakult ki: egyenlő arányban oszlottak meg a szavazatok a civilek és az ellenzékiek, valamint a kormánypártiak között. Grőber ezért úgy döntött, lemond az egyéni körzetben megszerzett képviselőségéről, hogy aztán új, tiszta helyzet alakuljon ki egy időközi után. Ezen aztán az összefogás jelöltje, Kerti Györgyi elsöprő győzelmet aratott a fideszes Heizer Zoltánnéval szemben. Kerti 898 szavazatot, 75,4 százalékot kapott, ellenfele 293 voksot és 24,6 százalékot.

Csak várták, hogy teljen az idő

Takács Antal szerint egyébként ők a Huszáron azt sem tudják, „hogy a Fidesz a világon van, arra sem veszik a fáradságot, hogy legalább négyévente mondjanak valamit”. – Nem is csináltak itt semmit, de szerintem másutt sem a városban, csak várták, hogy teljen az idő, azt hitték, örökre így lesz – mondta búcsúzóul.

Pápa és benne a Huszár-, valamint a Fáy-telep, vagyis az időközinek helyt adó 3-as körzet errefelé külön-külön is furcsa zárványnak számít. Együtt pedig különösen azok. 

• Miért vándorolnak el sokan az egykori diákvárosból?
• Milyen haszna volt abból a pápai Türr István Gimnáziumnak, hogy korábbi diákjuk, Kövér László jelenleg a város díszpolgára és az Országgyűlés elnöke?
• Csak Pápán történt fordulat, vagy Veszprém megyében is változás állt be?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 27-ig kapható 2025/12. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!