„Parancsszóra nem fog menni” – Interjú Dobson Szabolcs gyógyszerésszel

„Parancsszóra nem fog menni” – Interjú Dobson Szabolcs gyógyszerésszel

Dobson Szabolcs

Már több mint tizenhétezer követője van a Koronavírus vakcinainfó – szakirodalmi tallózó nevű Facebook-oldalnak, amelynek célja, hogy az oltóanyagokkal kapcsolatos minden elérhető információt összegyűjtse és közérthetően tálalja – beleértve azokat az információkat is, amelyeket a kormányzat elhallgat. Dobson Szabolcs gyógyszerész, címzetes egyetemi docens, az oldal alapítója email-interjúban beszélt lapunknak.

Az Európai Gyógyszerhatóság által engedélyezett vakcinákon túli oltóanyagokról nagyon kevés nálunk a publikus információ, amit azért nem értek, mert például az orosz Sputnik V. vakcináról Argentínában rengeteg adatot közöl az ottani hatóság – közölte a szakember. Mint mondta, az eddigi felmérések szerint a nyugati vakcinák iránti relatív bizalom elsöprő és sokat kellene dolgozni azon, hogy az egyébként nagyon is lehetséges módon kiváló keleti vakcinákat szintén elfogadja a szakma és a nép.

Dobson Szabolcs – szavai szerint – tudja, hogy sokan fogalmaznak meg kritikákat például az állam felé. Ilyeneket lehet mondani és sokszor jogosak is, ha a döntések áttekinthetőségéről, az információszolgáltatás minőségéről és mennyiségéről van szó. Ám azt gondolja, hogy „nem kell nekünk mindenben az államra várni, az államot hibáztatni, arra való a szabad polgári mentalitás, hogy segítsünk be civilként”.

A szakemberrel beszélgettünk még a vakcinákkal kapcsolatos információk összegyűjtéséről, a vírusjárvánnyal és a védekezéssel kapcsolatos kommunikációról, az állam felelősségéről, a kínai oltóanyaggal kapcsolatos aggályokról, valamint az orvoslásban- és gyógyszerészetben ma is fellelhető sarlatánságról.

A teljes interjút elolvashatja a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!