Menü

Pártpolitizálni tilos, kivéve a Fideszben

Ruszin-Szendi Romulusz (Fotó: Magyar Hang / Beliczay László)

Németh Szilárd csalódott. A Magyar Birkózó Szövetség elnöke, rezsiharcos és nyúljafeldolgozó nem várta volna, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a pártpolitika mocskos mezejére téved. Azt hitte, ő minden körülmények között egy honvédtábornok, aki kizárólag Orbán Viktor mellé áll oda, mint minden rendes honvédtábornok. A csepeli SZDSZ alapítója elbocsátó, szép üzenetében adta ki Ruszin-Szendi útját: ne keresse többé! Szerinte ugyanis a honvédtábornok „egy nyavalyás hazaáruló” mellé állt.

Magyarázatot persze bármire és mindig találnak, így hosszan nem is kellene időznünk ennél a jelzőnél. Természetesen Magyar Péterről is bármikor elmondják, hogy azért hazaáruló, mert olyanokkal köt szövetséget, akikkel tegnapig a Fidesz kötött, illetve mert olyan politikát folytat, amilyet tegnapig a Fidesz folytatott. De ne söpörjük félre a dolgot, nem véletlen ugyanis a szóhasználat, sem a mögötte rejlő elképzelés. Valóban úgy hiszik, hogy a haza egyet jelent Orbán Viktorral, aki pedig utóbbinak hátat fordít, az Magyarországot árulja el. Németh Szilárd most épp Magyart mondja hazaárulónak, de gyakorlatilag mindenkire rásütné, aki Orbánnal szemben politizál, ráadásul erőt képez. Magyar legfőbb bűne hiszen még csak nem is az, hogy kihátrált a Fideszből, hanem hogy tábort szervezett maga mögé. Bármennyire is alábecsülik látványosan, valójában egy szót nem vesztegetnének rá, ha nem tartanák ellenfélnek.

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Lakner Dávid
Lakner Dávid  

A Magyar Hang kulturális újságírója. Skandináv filmdráma és francia avantgárd, modern magyar regény és Erdély költészete. Apollinaire-től Bergmanig nem is olyan hosszú az út. Otthon Veszprémben és Budapesten, Városlődön és Nemesgulácson, a Balatonnál és a Sástó mellett egyaránt.

A szerző további cikkei
Magyar Hang 2025. március 17., 08:05

Lesz Trump-Putyin megbeszélés – Macron szerint Oroszország nem kelt olyan benyomást, mintha őszintén békét akarna

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Keir Starmer pedig felszólította az orosz elnököt, hogy írja alá tűzszünetet, ha komolyan gondolja a békemegállapodást.
Magyar Hang 2025. március 17., 07:49

Magyarok százait toloncolhatják ki az USA-ból

Itt nem számít Orbán Viktor barátsága.
Magyar Hang 2025. március 17., 07:29

Kanada az EU-hoz közeledik

Nagyon úgy néz ki, Trump elnök az EU felé terelte Kanadát.
Magyar Hang 2025. március 17., 07:00

Trump érvénytelenítette az elődje által adott kegyelmeket

Mondjuk, azt nem lesz egyszerű bizonyítani, hogy Joe Biden ne tudott volna a fiának adott kegyelemről.
Magyar Hang 2025. március 17., 06:50

Trump leépíti az Amerika Hangját is

Mert – így a közlemény – az adófizetők többé nem lógnak a radikális propaganda horgán.
Magyar Hang 2025. március 17., 06:38

Szijjártó ma a fegyverek ellen lép föl Brüsszelben

A külügyminiszter újabb harcba indul a békéért.
Hutter Marianna 2025. március 17., 06:00

Ha van rá pénz, visszavennék az iskolákat az önkormányzatok

Továbbra is súlyos problémákról számolnak be a nagyobb települések az állam intézményfenntartás kapcsán.
Magyar Hang 2025. március 17., 05:42

Közösség elleni uszítás miatt följelentik Orbán Viktort

Vajon ilyenkor mit lép a rendszer?

Pártpolitizálni tilos, kivéve a Fideszben

Pártpolitizálni tilos, kivéve a Fideszben
Ruszin-Szendi Romulusz (Fotó: Magyar Hang / Beliczay László)

Németh Szilárd csalódott. A Magyar Birkózó Szövetség elnöke, rezsiharcos és nyúljafeldolgozó nem várta volna, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a pártpolitika mocskos mezejére téved. Azt hitte, ő minden körülmények között egy honvédtábornok, aki kizárólag Orbán Viktor mellé áll oda, mint minden rendes honvédtábornok. A csepeli SZDSZ alapítója elbocsátó, szép üzenetében adta ki Ruszin-Szendi útját: ne keresse többé! Szerinte ugyanis a honvédtábornok „egy nyavalyás hazaáruló” mellé állt.

Magyarázatot persze bármire és mindig találnak, így hosszan nem is kellene időznünk ennél a jelzőnél. Természetesen Magyar Péterről is bármikor elmondják, hogy azért hazaáruló, mert olyanokkal köt szövetséget, akikkel tegnapig a Fidesz kötött, illetve mert olyan politikát folytat, amilyet tegnapig a Fidesz folytatott. De ne söpörjük félre a dolgot, nem véletlen ugyanis a szóhasználat, sem a mögötte rejlő elképzelés. Valóban úgy hiszik, hogy a haza egyet jelent Orbán Viktorral, aki pedig utóbbinak hátat fordít, az Magyarországot árulja el. Németh Szilárd most épp Magyart mondja hazaárulónak, de gyakorlatilag mindenkire rásütné, aki Orbánnal szemben politizál, ráadásul erőt képez. Magyar legfőbb bűne hiszen még csak nem is az, hogy kihátrált a Fideszből, hanem hogy tábort szervezett maga mögé. Bármennyire is alábecsülik látványosan, valójában egy szót nem vesztegetnének rá, ha nem tartanák ellenfélnek.

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Lakner Dávid
Lakner Dávid  

A Magyar Hang kulturális újságírója. Skandináv filmdráma és francia avantgárd, modern magyar regény és Erdély költészete. Apollinaire-től Bergmanig nem is olyan hosszú az út. Otthon Veszprémben és Budapesten, Városlődön és Nemesgulácson, a Balatonnál és a Sástó mellett egyaránt.

A szerző további cikkei
Ugrás az oldal tetejére