Passzív fogyasztógépekké váltunk, vagy még van hová fejlődnünk?

Passzív fogyasztógépekké váltunk, vagy még van hová fejlődnünk?

Részlet az Eufória című sorozatból (Forrás: IMDB)

Minél több nézőt, minél hosszabb időre láncolnának a képernyő elé a sorozatokat futószalagon gyártó szolgáltatók, ennek pedig kellemetlen következményei lehetnek. Vajon már most passzív fogyasztógépekké váltunk, vagy még van hová fejlődnünk?

Egy lány eltűnik a házibuliba menet, húga és barátnője igyekeznek felkutatni, de sehol sem találják, mi, nézők persze tudjuk, hogy hol van: egy fiúval szeretkezik a fürdőben. Mivel az aktus kétszeresen is megcsalás (az alkalmi partner a lány legjobb barátnőjének pasija, aki a lány barátjával együtt odakint vár), különösen kellemetlen, hogy többen is be akarnak jutni a helyiségbe, ezért a lány a zuhanyfüggöny mögé rejtőzik, és ott várja ki, amíg észrevétlenül kiosonhat.

Az Eufória (Euphoria) című HBO-sorozat (január elején indult második évadának nyitó epizódjában látható) jelenetében voltaképpen alig történik valami, mégis a képernyő elé szögez. Ahogy a széria egésze, ez a néhány snitt is meglepően jó arányérzékkel keveri a thrillerek veszedelmes félhomályát a kamaradrámák visszafojtott feszültségével, mindezt a közösségi média fogyasztóira optimalizált látványvilágba ágyazva: ellenállhatatlan.

Nem feltétlenül értene egyet a jellemzéssel az amerikai Szülők Televíziós és Médiatanácsa (PTMC), a konzervatív szervezet szerint ugyanis a tizen- és huszonéves fiatalok sötét titkokkal terhelt mindennapjait bemutató sorozatban túlságosan sok a meztelenkedés, a szex és az erőszak, ezért a HBO-nak kötelessége lenne beszüntetni a gyártást, de ha mégsem, akkor a szülőknek kell megóvniuk a gyermekeiket ettől a „sötét, romlott, elfajzott és nihilista” produkciótól.

• Miért ilyen hatásos az Eufória képi világa?
• Miért végzett kiváló munkát Rév Marcell, a sorozat operatőre?
• Hogy jön mindehhez a Twin Peaks?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: sorozat, Eufória