
Az alkotók már régóta a hatalom célkeresztjében vannak, aki nem rejti véka alá, hogy nem ért egyet a NER-rel, azt odadobják a verbális verőlegényeknek – nyilatkozta a Magyar Hangnak Péterfy Gergely a kedden a parlament által elfogadott, homofóbiával vádolt pedofiltörvény kapcsán.
A József Attila-díjas magyar író megfogalmazása szerint mindannyian tudjuk – a kormány leginkább –, hogy itt szó sincs a gyerekek védelméről. – Arról van szó, hogy új tárgyat találjanak a gyűlöletnek, és a megkergült híveikben szítsák a harag nemzetiszocialista tüzét. Tolongani fognak az önkéntes és hivatalos cenzorok, akik végre elpusztíthatnak és betilthatnak valami nemeset és szépet, emelkedettet és emberit, ahogy ez már ezeknek az emberi roncsoknak szokása – mondta.
Péterfy Gergely beszélt arról is, hogy „amennyiben a kormány mégsem hátrál ki ebből a tarthatatlanul ostoba és gonosz törvényből, a polgári ellenállás marad az egyetlen lehetőség”.
• A pedofiltörvényt vajon a gyakorlatban is alkalmazni fogják?
• Milyen hatása lehet a jogszabálynak a kulturális életre, illetve az oktatásra?
• Milyen más eszközök vannak az emberek kezében a tiltakozásra?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!