Pethő Sándor emlékezetes életútja

Száznegyven éve, 1885. március 1-jén született Pethő Sándor. A Magyar Nemzet alapítójára Pritz Pál történész Pamlényi Ervinről írt tanulmányának részletével emlékezünk.

Nagyon is az akkori mába ért az ő útja (is). Nem fizikai valóságában, hiszen már 1940-ben Balatonfüreden tragikus autóbaleset áldozata lett. Hányatott szellemi utóéletével is kell foglalkoznunk, ha helyét Pamlényi publicisztikájában érteni akarjuk. Történt, hogy 1885-ben a dunántúli Rábaközben a derék Pethő családban fiú született, aki a keresztségben a Sándor nevet kapta. „A kolozsvári és a nápolyi egyetemre járt, tanár oklevelet szerzett és mindennapos oktatómunkával kereste kenyerét” – olvassuk Pamlényi Ervin 1975-re nagyon megritkult publicisztikája március elsején közölt darabjában. Akkor már nagyon elege lett neki a Századok három évtizedes robotjából. Nagy árat fizetve hitvesével a következő hónapokban Bécsbe költözött, hogy néhány esztendőre a Collegium Hungaricum igazgatója legyen. A szombati számban megjelent írásának az volt az apropója, hogy 90 esztendeje megszületett Sándor. Róla már 1965-ben, a 80. születésnapja alkalmából is írt. Igaz, fele akkora terjedelemben. Mégis a rövid írásnak nagy lett a relevanciája. Mert a lapot 1938. augusztus 25-én elindító alapító főszerkesztőről már az 1945-ös újra induláskor, bár bőven lehetett volna, mégsem születtek igaz szavak. Furcsa mód az 1956-os elemi erejű felkelés napjai sem hoztak emlékének méltó rehabilitációt. Az 1957-ben újra megjelenő Nemzet a Magyar Szocialista Munkáspárt járszalagjára tett Hazafias Népfrontnak orgánumaként szerkesztődött. Ha a következő esztendőkben elvétve esett is róla szó, az az akkor uralkodó kommunista emlékezetpolitika jegyében történt. Ezért kapták fel a fejüket sokan Pamlényi Ervin – innen nézve nem is olyan rövid – cikkét olvasva. Annál is inkább, mert az egyébként mindig oly óvatos történész publicista nagyot cselekedve alaposan átlépte az akkori kánon határait. Következőleg írásával ugyancsak kiváltotta az illetékes pártszervek rosszallását, veszedelmes rosszallását. Az 1975-es publicisztika – mutatis mutandis – olyan lett, mint az MSZMP kétfrontos küzdelme maga. Egyfelől az évtizede kapott fejmosás nyomán terjedelmes bekezdésben írta meg „Pethő Sándor politikai irányának meghatározott korlátai”-t, másfelől (tudván, hogy 1965-ben keveset írt) dupla terjedelemben adózott az alapító főszerkesztő élete emlékének. 2025-ben a messzi fellegekben csupán a történész kritikáját kell elviselnie. Mert Pethő Sándor iránt a korabeli emlékezetpolitika keretében gyakorolt megértést. Következőleg a valódi történetiből sok mindent nem villantott fel.

*

Pethő Sándor életútjából nem a különben szintén komoly tiszteletet kiváló gimnáziumi tudós tanári működése őrizte meg a nevét. A mai szellemi sivatagból visszanézve ez az életszakasz is bővebb tárgyalást érdemelne. Hiszen napjainkban a már csak gyéren létező, valóban jól felkészült középiskolai tanárok estelente teljes fásultsággal merednek maguk elé. Az évről évre mind silányabb gyermekanyag miatt aznapi és másnapi szellemi erőfeszítésük szinte fabatkát sem ér. Ezzel szemben a két háború közötti gimnáziumi tanár (dualizmus-kori elődjéhez rokoníthatóan) a maival szemben (nem feledkezünk meg az akkor is létezett társadalmi, ideológiai korlátokról, a Magyar Hiszekegy sulykolásának kártevéséről) nem csupán termékenyebben tanított, hanem mellette érdemes tudományos munka végzésére is futotta. A tudós Pethő Sándor is komoly könyveket írt, köztük is a Világostól Trianonig című, a dualista korszakot megrajzoló műve érdemli meg leginkább az utókor emlékezetét.