
Semmi extra nem történt, csupán annyi, hogy 2023-hoz (Bayer Leverkusen, Európa-liga) és 2024-hez (Olimbiakosz Pireusz, Konferencia-liga) hasonlóan a csoportkör abszolválása után, a kieséses szakasz első párharcában ismét elbukott a Fradi labdarúgócsapata. Ezúttal is a második számú nemzetközi kupasorozatban, most a Viktoria Plzen együttese ellen. Olyan természetes ez már, mint a migrációs válsághelyzet periodikus meghosszabbítása Magyarországon. Sokan mondhatják, ne legyek telhetetlen, korábban még eddig sem jutott el hazai csapat, nyugi, majd eljön a továbblépés ideje is. Mintha általános melankólia lett volna úrrá a közvéleményen. Különösebb felháborodás sem kísérte a csehországi visszavágó történéseit (jelzem: a hasonlatban említett intézkedést sem), bár a szokásos vérszegény magyarázkodásokon túl most egy kis „színes” is megesett: rendhagyó „osztályfőnöki órára” parancsolták a játékosokat a székház egyik tárgyalójába, ahol a spílerek helyes kis fülhallgatóban ücsörögve hallgatták a vezetőség feddő szavait meglehetősen unott arccal. E számonkérés a példa rá, hogy valószínűleg azért a menedzsmentnél betelt a pohár vagy inkább a korsó, most éppen a kiváló plzeni kesernyés seritallal.
Nem mennék bele most itt futballszakmai fejtegetésekbe (messze vagyok én a köztévé örökké optimista stúdiós elemzőitől), a honi klubfinanszírozási gyakorlatot sem hánytorgatnám fel, sőt az idegenlégiós problémát is kerülöm, mint a Fradi-ékek Jedlicka kapuját; megtették ezt már mások más helyen elég sokszor, és eredménye semmilyen jobbító szándéknak nem lett. Közönyösen túllépek minden kudarcon, legyintek egyet csupán, és újra várom a nyári selejtezőszakaszt. Hátha ismét elcsípjük valamelyik csoportkört. A fanatikus focidrukker nem adja fel oly könnyen, mint némelyik aranylábú, ha a szurkoló sem hisz a csapatban, az régen rossz. Bár volt egy halvány sejtésem, ha házat, Corsát, ezüst mokkáskészletet felrakok a Plzen továbbjutására, lecserélhetném a kis Opelt valami erősebbre, mégsem tettem. Talán a könnyen jött pénz szégyenlős akceptálása, a tisztelet a legnépszerűbb magyar klub iránt vagy e kettő ötvözete tartott vissza attól, hogy magabiztos vigyorral belépjek a mix applikációjába…
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 6-ig kapható 2025/9. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!