
„Az alkotmányvédelmi helyzet kihirdetése után az Alaptörvény erejénél fogva az Országgyűlés működése a felfüggesztés állapotába kerül, a kormány megbízatása megszűnik, és jogkörét ideiglenesen az Alkotmányvédelmi Tanács veszi át” – állt elő a minap a farbával Pokol professzor.
Az ötlet, persze, egyelőre magánjellegű felvetés, arra sem vennék mérget, hogy ebből így, ebben a formában lesz valami. Ámde Pokol Béla már egykorvolt kisgazdapárti képviselő korában sem restellett előállni – akkori mércével – vad ötletekkel, például a sajtószabályozást illetően, és azok azért többé-kevésbé a mai valóságunkat előlegezték meg. Az Alkotmánybíróságra vonatkozóan is ötletelt, hiszen hovatovább a testület megszüntetését javasolta a kilencvenes években, hogy aztán ő maga is alkotmánybíróként húzzon le a későbbiekben, 2011 és 2023 között tizenkét évet. Nyilvánvalóan afféle belülről bomlasztásként, ami, ha úgy vesszük, sikerrel is járt, hiszen az alkotmánybíráskodás komolyan vehetősége neki is betudhatóan – meg például Sulyok Tamás rosszvoltából is – a földdel vált egyenlővé, holott Sólyom László idején még a legnagyobb közbizalommal övezett állami intézmények közé tartozott. A mostani állapot pedig bizonyosan nem a végső fázis, hiszen Polt Péter éppen csak elstartoló alkotmánybírósági elnöksége, megfejelve Hende Csaba és Kozma Ákos alkotmánybírává emelésével, bizonyosan tartogat újabb mélységi fordulatokat.
A Pokol-féle javaslat amiatt érdekes, hogy miközben ő maga egy alkotmányos puccs megakadályozásáról ír, valójában egy alkotmányos puccs forgatókönyvét vázolja fel.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap június 26-ig kapható 2025/25. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!