Eddig sem Vona Gábor, sem Márki-Zay Péter megnyilvánulásai nem voltak alkalmasak a szavazástól eddig távol maradó tömegek megnyerésére. Egyikük sem fordított kellő figyelmet az átlagpolgárok mindennapjaira.
Magyar Hang Plusz
Zuhanórepülésben startolt az új tanév, legalább ezer tanár távozhat szeptemberben – a java pedig még hátra van.
A nagy port kavart soroksári iskolabezárás kapcsán utánajártunk a részleteknek – elsőként lapunknak nyilatkozott a végrehajtási eljárás jogosultja.
Robert Fico sok mindenben hasonlóan gondolkodik, mint a magyar kormányfő, és mindkettejüknek nagy szükségük van szövetségesre.
Hogyan dolgozták fel valójában a vereséget? A vezető politikusok közül többen azzal, hogy kijelentették: valójában nem is nyerhettek volna.
Miután az intercity vonatokra is fel lehet szállni országbérlettel, megugrott az ilyen bérletet váltók aránya. A nyáron viszont csökkent valamelyest a kedvezményes árú vármegyebérletek forgalma.
Riport az északi határról bakelitkormányos Ladával, elfogott migránssal, és nagypolitikai játszmával.
A filmrendező az állami elutasításról, a hazaárulókról, az összeomló magyar filmről és a politikusok másik világáról. Interjú!
Három hónap múlva indulnak az előválasztások. Egy közvélemény-kutatás szerint a volt elnök beérte Joe Bident a Fehér Házért vívott versenyben.
Milyen hatással lehetnek a nemrégi leváltások a háború menetére?