Pusztába kiáltott szavak voltak?

Pusztába kiáltott szavak voltak?

Ferenc pápa érkezik szentmiséjére pápamobilján a Parlament előtti Kossuth téren háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án. Mögötte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ferenc pápa visszatért Rómába, idehaza pedig megkezdődött a látogatás értékelése. A szokásos négy-öt nap elteltével, miután bemérte a kormányzati közvélemény-kutatás, hogy miként is élték meg a Fidesz-hívek az egyházfő budapesti programjait, el is döntötték, mi legyen az utólagos magyarázat, mit lehet kihozni a sztoriból.

Két következtetésre jutottak. Az egyik, hogy a nép békésen viselte a pápalátogatást, senki sem akart balhét, senki sem üzent nyilvánosan a szentatyának semmit, az ellenzék csöndben asszisztált, volt, aki imádkozott, Karácsony Gergely fogadását sikerült meg nem történtté tenni a Fidesz-hívek széles tömegei számára – jól működött a hírzárlat, amely azon az átverésen alapult, hogy az egyházfő teljes programját közvetíti a „közmédia”. A diszkrét félrefordítások és elhallgatások elérték a célt, ami a második fontos eredmény: utólag sikerül úgy megörökíteni a köztudatban a pápalátogatást, mintha Ferenc Orbán Viktor személye és politikája iránti tiszteletből érkezett volna Budapestre. Ez a propagandaprojekt zajlik május első hétvégéje óta.

Nem kell nagyon erőlködniük egyébként, ugyanis Viktor isten híveinek sokkal fontosabb a CPAC-rendezvény, mint a római katolikus egyházfő tanítása. A Fidesz-keresztények számára úgysem mértékadó a „demens vénember”, legfeljebb annyiban érdekes ő, hogy ha egyetért Viktor istennel, akkor lehet rá hivatkozni. Ha mást mond, akkor meg ugyebár „neki így kell beszélnie”, vagyis nyugodtan lehet rá legyinteni.

A következőkben Ferenc pápa budapesti megnyilatkozásaiból fogok idézni, ám előtte még egy észrevétel: a pápai vizit egyik célja, nagyon úgy fest, az orosz–ukrán béketárgyalások tető alá hozatala volt. Ferenc, aki nem hajlandó előítéletesen gondolkodni, vélhetően azért is jött, mert be kívánta csatornázni Orbán orosz kapcsolatait a Szentszék szervezésében épülő békeprojektbe. A teljesen elszigetelődött Orbánnak kapóra jön ez a lehetőség, és a pápa volt olyan diszkrét, hogy nem pirongatta az oroszbarát kijelentéseiért. Orbán megőrizhette az arcát, a magyar „igent” Novák Katalin mondta ki, amikor nem szimplán békéről, hanem – végre! – igazságos békéről beszélt az állami fogadáson.

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap május 12-én megjelent, 2023/19. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!