Putyin egy lépést sem hátrál

Daruskocsi gurult be csöndben a kisváros főterére. Nem a járókelők miatt óvatoskodott a sofőr, az éjszaka közepén egy lélek sem járt arra, csak egy magányos szobor figyelte komoran az eseményeket – talán sejtette, hogy éppen érte jönnek. 2010. június 25-én a hatóságok az éj leple alatt eltávolíttatták Sztálin hat méter magas bronzszobrát a diktátor szülővárosa, Gori központjából. A (szobor)döntést akkor sokan Georgia (Grúzia) erősödő nyugati orientációjának jeleként értelmezték – nem mellesleg Oroszország két évvel korábban támadta meg a kaukázusi köztársaságot –, ám a sztálintalanítás katarzis helyett súlyos konfliktusokhoz vezetett. A helyiek követelték vissza híres szülöttjüket, és a politikai vezetés számított is erre, nem véletlenül lopták le szinte titokban a műalkotást a talapzatról.

Mára a viták elcsitultak, Georgia lerázta magáról a Nyugatot, és – az Orbán-kormány hathatós támogatásával – visszatért a Szovjetunió ölelő keblére, Sztálin pedig az ország köztereire. És a reflektálatlan múltidézés túlnyúlik a szülőföld határain, a generalisszimusz büszke lehet a népeire, az egykori nagyhatalom maradványain sorra tűnnek fel a diktátor mementói, Vlagyimir Putyin birodalmi álmának tökéletes dekorációjaként. Az orosz elnök egy nagyvonalú gesztussal most a volgográdi repülőteret nevezte át – a város történelmi emlékezetét kikezdve – Sztálingráddá. A sztálini nosztalgia politikai fegyverként jóval több, mint a dicső múlt újrateremtése. A felmérések szerint a posztszovjet államok lakossága az elmúlt két évtizedben egyre nagyobb arányban sírja vissza a kommunizmust, és szép számmal vannak közöttük, akik Sztálinra sem véreskezű diktátorként, sokkal inkább szerető atyaként gondolnak. A Levada Központ 2019-es felmérésében a megkérdezett oroszok közel 70 százaléka ítélte meg pozitívan a zsarnokot, akinek az elutasítottsága szinte elenyésző a társadalomban – leginkább a Putyin-szavazók zárták szívükbe Sztálint. Az eredményeket természetesen a propaganda is befolyásolja, az orosz elnök nyilvánvaló módon kovácsol politikai tőkét a történelmi párhuzamokból.