Radó Péter: Mintha betört volna a kormány egy oktatáspolitikai múzeumba

Radó Péter: Mintha betört volna a kormány egy oktatáspolitikai múzeumba

Radó Péter (Fotó: magánarchívum)

A kormány az oktatásban már nem „kormányoz” csak működtet, láthatóan nem érdekli a terület rengeteg problémája. Pintér Sándornak egyetlen dolga lesz: a létrehozott rendszert zavartalanul, balhémentesen működtetni – többek között erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Radó Péter oktatáskutató.

A szakember szerint a kormány egy olyan archaikus modellhez tért vissza, amelyre fejlett országokban nem találni példát, de Szerbia, Románia vagy Bulgária oktatási rendszere is sokkal korszerűbb. – Úgy szoktam szemléltetni, olyan ez, mintha betört volna a kormány egy oktatáspolitikai múzeumba, feltört egy régi vitrint és az ott talált ősi módszert kezdte el alkalmazni.

Radó Péter beszélt arról is, hogy az elmúlt 12 év oktatáspolitikája révén az egyre jobban lepusztuló állami iskola a szegény és roma gyerekek gyűjtőhelye lett, míg az egyházi, illetve magániskolák a középosztályt szolgálják ki. Ezekhez a kormány nem nyúl, hiszen a fideszes politikusok gyerekei is ezekbe járnak. De szóba került az is, hogy 2018-ra már minden harmadik 15 éves fiú funkcionális analfabéta, nekik az alapvető szövegértési képességeik hiányoznak.

• Van ma esélye egy szegény gyereknek, hogy a tanulás által kitörjön?
• Magyarországon már az általános iskola is szegregál?
• Milyen szempontból előztük meg az Egyesült Államokat?
• Megfelel-e a magyar közoktatás a jövőorientált elvárásoknak?

A teljes interjút a Magyar Hang június 10-én megjelent, 2022/24. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: oktatás, Radó Péter