
Míg Magyar Péter folyamatosan bővíteni szeretné a táborát, addig a Fidesznél hetek óta az tapasztalható, hogy nem akarnak új szavazókat behozni, egyre inkább zárnak, tudatosan próbálják az embereket eltávolítani a politikától – erről is beszélt Rajnai Gergely a Magyar Hangnak adott interjújában. A Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője felidézte a kormánypárti mondásokat: itt külföldről megvett emberek vannak, poloskák. Ezek az elkötelezett Fidesz-szavazókat megerősítik, ám a bizonytalanok úgy szoktak reagálni rájuk, hogy „a politika undorító, inkább kimaradok az egészből”. Ezzel gyakorlatilag megpróbálják lehántani a Tiszára voksolók rétegének külső héjait, azokat, akik kénytelen-kelletlen azt mondják, hogy oda szavaznak, de nem Magyar Péter-rajongók. Vagyis, ha a Fidesz el tudja távolítani a politikától a bizonytalanabb szavazókat, bízhat abban, hogy a saját elkötelezett tábora még mindig nagyobb annyival, hogy nyerni tudjon.
Rajnai Gergely szerint fontos, hogy a Tisza megélhetési kérdésekkel foglalkozik, mert ezzel azt üzeni, hogy a kormány nem végzi jól a dolgát, Magyar Péter majd kompetensebb lesz. De ettől függetlenül úgy látja, a párt igenis foglalkozik identitáspolitikával is, még ha nem is a Pride-dal. – A Tisza identitáspolitikája Európára épül, arra, hogy aki rájuk szavaz, az egy nyugatosabb, polgáribb pártot támogat, mint aki a Fideszre – mondta a szakértő.
• Mit gondol azokról a kritikákról, amik szerint nincs értelme a hídfoglaló demonstrációknak, igazak-e vagy éppen ellenkezőleg?
• Mi lehet a kisebb pártok – a DK, a kutyapárt, a Mi Hazánk – sorsa?
• Árthat-e a Tiszának, hogy EP-képviselőjük, Kollár Kinga azon mondatát kiragadták a kormánypártok, amelyben arról beszélt, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket?
• Mi veszélyeztetheti a Fidesz 2026-os győzelmét, és mi a Tiszáét?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 24-ig kapható 2025/16. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!