
Három perc alatt kisebb sor alakul ki a pályaudvar mellett parkoló fehér autó csomagtartója mögött Rákosrendezőn. Antal András diakónus, polgári búcsúztató kocsizott ki ide, hogy ételt hozzon a környéken élő rászorulóknak, és amíg a sor rendeződik, a menüt sorolja. Babgulyásból van a legtöbb, de akad fasírt, rántott hús, és még piskóta is. Egy kislány lelkesen vinné a süteményt, mire a Szabolcsból idekerült Ibolya annyit mond csak, hogy „ő nem válogat, mert el kell fogadni, amit küld az Úr”. Megjelenik a putnoki Lázi László is, ő kisebb tornyot épít az ételekből, azért pakol ennyit, mert beviszi azoknak az erdőlakóknak, akik nem tudtak átjönni a síneken az adományért. László követi a híreket, ezért arról érdeklődik, mi lesz vajon a környékre tervezett nagyberuházás, a hivatalosan „Grand Budapest” elnevezésű, a köznyelvben viszont csak Rákosdubajként emlegetett beruházás sorsa. Riportunk megjelenése után kiderült, hogy ebből nem lesz semmi, a főváros ugyanis élve elővásárlási jogával, megveheti a területet az arab befektető elől és neki kell gondoskodnia a hasznosításról is.
Szűz Mária és a mozdítható lakókocsi
– Úgy számolok, hogy ha két évig elhúzzák, az nekünk már jó – spekulál Lázi a kezében öt tál babgulyással.
– Miért pont két év? – kérdezem, mire a férfi felhúzza bozontos szemöldökét.
– Ennyi idő alatt csak történik velünk is valami – feleli.
Ekkor egy mély hang üti meg a fülem, ahogy az ételosztó diakónusét, Antal Andrásét is. – Magyar ember vagyok, római katolikus, megkeresztelve, Palotay Nándornak hívnak, ipszilonnal írja, kérem, nemes ember lennék – mondja, miközben köhögve nevetni kezd. Antal András zsebéből egy pillanat alatt előkerül egy rózsafüzér, amit mindjárt Nándornak is ad.
– Hány darab volt abban zsebben? – érdeklődöm.
– Ez az egy csak.
Erről szól még a cikk
• Honnan szerzi Antal András az ételt és mit csinált, mielőtt a rászorulókon kezdett segíteni?
• Mit mondanak a területen élő hajléktalanok?
• Hol jobb az élet: Rákosrendezőn vagy az ország legszegényebb falujának számító Csenyétén?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 13-ig kapható 2025/6. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!