A kegyelmi botrány közepén az év üzletét kötötte a református egyház
Balog Zoltán református püspök (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Mélyen, csöndben, kitartóan kellett imádkozni, hogy Isten megmutassa a veszteségben a gonoszt jóra fordító szeretetének erejét – mondta Balog Zoltán püspök az újra felépített Ráday utcai református felsőoktatási kollégium 2022. októberi átadása előtti istentiszteleten. Az épület elődjét három évvel korábban tűz emésztette el: fiatalok tréfából felgyújtottak egy matracot, a továbbterjedő lángok pedig a szabálytalanul tárolt éghető anyagok miatt katasztrófához vezettek, a kollégium leégett, egy férfi életét vesztette. A gyújtogatókra idén februárban kért börtönt az ügyészség, az egyház felelősségét nem firtatták. A megújult intézményben a diákotthon mellett a Balog vezette egyházkerület püspöki hivatala, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) hittudományi kara és a Bibliamúzeum is otthonra talált. Hamarosan pedig újabb komplexummal bővülhet az egyházi jelenlét a Ferencvárosban: a KRE új campusa a Ráday utca és az Üllői út közötti területen épül fel.

Ennek lesz része az a Kinizsi utcai tömb is, amely korábban a Ferencvárosi Dohánygyár, majd később a Skála áruház raktáraként funkcionált, és amelyet a református egyház az OTP tulajdonában lévő Bank Center Kft.-vel cserélt el egy XII. kerületi telekre. Utóbbi ügy nagy port vert fel, amikor Kovács Gergely, a Hegyvidék kutyapárti polgármestere idén márciusban nyilvánosságra hozta: a reformátusok magánkézbe adták a Szilágyi Erzsébet fasor és a Virányos út között fekvő, több mint 50 ezer négyzetméteres területet. Az egyház kisvártatva reagált, hangsúlyozva, hogy a budai telket „egyenértékű csereszerződést” követően szerezte meg az OTP. Reakciójukból ugyanakkor kimaradt a lényeg, nevezetesen a csereüzlet másik fele: a Kinizsi utcai raktárépület. Talán nem véletlenül.

• Hogyan került az egyház tulajdonába a budai telek?
• Mennyire becsülték a virányosi területet és mennyit érhet a ferencvárosi raktár?
• Miért kapta meg az egyház az egykori Központi Zálogházat, és miért nem lett semmi a tervekből?
• Miért jött jól a csere az OTP-nek?
• Miért okoz problémát az egyháznak a látványos állami támogatás?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 10-ig kapható 2025/14. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!