Reménykedő reménytelenek

A lassan múltbeli emlékké homályosodó választások óta alig akadt olyan beszélgetőtársam, aki ne mondta volna ki, és olyan publicisztika és interjú sem, amelyben ne jelentek volna meg ezek a szavak: ez az ország reménytelen. Mindeközben tudjuk, hisz a voksolás idejére érvényes különleges műveletekkel, meg hát műveletlen gáncsoskodásokkal ezt szerette volna elérni a fülkeforradalmárok fanatizált serege, csak akkor van remény a további (nevezzük így) jólétre, ha a „folytatjuk” fedőnevű kormányprogram, és annak precíz tervezője viszi tovább a nemzet zászlaját. Kétreményű ország a reménytelenségben.

Hiába szépítgetnénk, a bukta drámai és brutális volt, ami nemcsak azt mutatja, hogy az ellenzékként emlegetett alakulat, de azt is, hogy a győztes is leszerepelt. Mindkét fél másképp. Az egyik elbukta a választást, a másik olyan eszközöket használt és olyan formulát eszelt ki, amely csakis buktát hozhatott az ellenfél számára. Ezzel pontot is teszek a történet végére, és új mondatba kezdek.

Világossá vált mindenki, legfőképp az ellenzéki próbálkozók számára, hogy a jövő sem hozhat ennél „dicsőbb” eredményt. Ez a rendszer (NER) úgy van kitalálva (megtervezve), hogy senki sem rúghat labdába, kivéve a gyevi bírót. Ez a reménytelenség alapköve. (A követ a gyevi bíró apja szállítja, van az a pénz, amiért megéri.) Mostantól bárki játszhat majd reménybeli győztest, hadakozhat és hadovázhat, összetrombitálhat és ígéretekkel egyben tarthat lelkes támogatókat és híveket, fenyegetőzhet joggal és jogtalanul börtönnel, mutathatja a legjobb énjét és előtárhatja hitelességét, fölös és haszontalan. Realista fejtegetésem nem keverendő össze az ostoba pesszimizmussal, de összevethető a reménytelenség emlegetésével.

A teljes cikket a Magyar Hang június 10-én megjelent, 2022/24. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!