„Eszközök vagyunk, úgy is bánnak velünk”
Április elsejei Margit hídfoglalás (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Tizenhat órás szolgálatokat húznak le étlen-szomjan, miközben köpdösik és gyalázzák őket: rendőrök meséltek a tüntetésekkel járó megalázó körülményekről.

Magyar rendőr velünk van! Piros sapkás kutyák! Értetek is tüntetünk! Hazaárulók! – ezeket a mondatokat akár pár perc különbséggel hallhatják a fővárosi „hídfoglalós” tüntetésekhez kivezényelt rendőrök. A gyülekezési törvény módosítása ellen tartott tiltakozássorozatról eddig főként a felvonulók és a jogászok szemszögéből számoltunk be, pedig az eseményeknek szótlan résztvevői – és gyakran elszenvedői is – a parancsot teljesítő rendőrök.

A Zsaruellátó közösségi oldal segítségével ezért őket próbáltuk megszólaltatni: mit gondolnak a tüntetésekről, saját helyzetükről, a kapott utasításokról? Mivel a rendőrök csak engedéllyel nyilatkozhatnának (reakcióikat a Nemzeti Védelmi Szolgálat is figyeli), ezért a forrásaink védelmében névtelenül vagy álnévvel küldött leveleket is elfogadtunk.

A megszólalók nem annyira a tüntetőkre, mint a munkakörülményekre panaszkodtak: beszámolóik szerint étlen-szomjan, a mosdóhasználat lehetősége nélkül kell fél napokat egybefüggően biztosítaniuk. Az április 1-jei tüntetés biztosításának hiányosságai miatt annyi panasz érkezett, hogy azt a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) is szóvá tette az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) illetékesei felé, ám névtelenséget kérő forrásainktól úgy tudjuk, később sem igazán javult a helyzet. „Egyik biztosítás során sincs semmi ellátás. Nincs étkezés, nincs víz. Vécére csak pénzért, fogyasztásért engednek be minket, amit persze hogy nem fizet ki a rendőrség. (…). 16 órákat dolgozunk, minden kompenzáció nélkül, mert túlórapénz sincs. (…), egyáltalán nem foglalkozik velünk a rendőri vezetés. Eszközök vagyunk csak a kezükben, úgy is bánnak velünk” – írta lapunknak „Potter”. Egy vidéki készenléti rendőr szerint idő sem lenne a normális étkezésre: „Akkor tudunk enni, ha éppen azért ültetnek autóra minket, mert egy másik helyre kell átmenni a tüntetés miatt. WC-használat szintén »oldd meg« kategória. (…) a múlt heti szolgálat délelőtt 11.30-kor kezdődött az állomáshelyen, és másnap 06.30-kor fejeződött be.”

• Mit éreznek valódi problémának a demonstrációkhoz kivezényelt rendőrök?
• Milyennek látják a felvonulók viselkedését?
• Miért lehet más a megyei rendőrök és a készenlétisek hozzáállása a tüntetésekhez?
• Milyen utasítást kaphattak a rendőrök a budai oldal és a Vár biztosításáról?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap május 1-ig kapható 2025/17. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!