
Cigándtól Ricséig csalamádéillatban utaztam a helyközi buszjáraton, amihez néha a csirkehús szaga vegyült. A felszálláskor gyűrött sarkú személyi igazolványt villantó idős asszonyok és férfiak tarka cekkeréből érződött ki mindez, amíg végigkanyarogtunk a Bodrogköz szegényes településein. Könnyen meg tudtam számolni, hány helyen látok jószágokat az út mentén – konkrétan két gazdaságban láttam juhokat –, de hogy összedőlt portából mennyi volt az út mentén, azt képtelenség lett volna számba venni. Pedig hosszú volt az út: a Sátoraljaújhelytől Ricséig futó harmincnyolc kilométert pontosan kilencvennyolc perc alatt cammogta le a sárga busz.
Senkinek nem tűröm el
Hogy mindez minek a következménye, vagy éppen miből fakad, arról elsősorban Geri Péterrel beszélgettem Ricsén, azon az ezerhatszáz lelkes településen, ahol a fiatalember egyfajta családi örökségként viszi tovább az egyik helyi élelmiszerbolt vezetését. Geri Péter neve akkor került be a köztudatba, amikor Orbán Viktor miniszterelnök különböző posztokat kezdett el gyártani a közösségi médiában az árrésstopról, olyanokat például, miszerint „nem engedjük, hogy a kereskedők kifosszák az embereket”. Geri Péter ugyanis a kormányfői kampányüzenetekre válaszul megírta a magáét. Akkoriban még nem volt megszövegezve a Magyar Közlönyben az intézkedés minden részlete, így például az üzletvezető nem tudta, hogy rájuk nem vonatkozik majd a rendelkezés, hiszen boltjuk forgalma nem éri el az évi egymilliárd forintot, de ez nem tartotta vissza, két okból sem.
– Egyrészt megbélyegezte az összes kereskedőt. Azért akartam tisztába tenni az árrésstop hátterét, hogy ne terjedjen el rólam, én vagyok az, aki kifosztja a helyieket, hiszen ez egy kis település, itt mindenki ismer mindenkit, és úgy gondolom, jó kapcsolatot ápolunk a vásárlóinkkal. Másrészt hiába nem vonatkozik ránk ez az intézkedés, nekünk is igazodnunk kell hozzá – mondja a Magyar Hangnak Péter, aki nem gondolta, hogy ilyen sokan osztják majd meg a posztját, amelynek felütése ez volt: „Senkinek nem tűröm el, hogy alaptalanul vádoljon, és hazugságokkal uszítsa ellenem, ellenünk az embereket.”
• Milyen hazugságokat említ Orbán Viktor közléseiben?
• Hogyan oldják meg a vásárlást a helyiek?
• Miért kerül olyan sokba a tej és miért furcsa, hogy ezen a miniszterelnök csodálkozik?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap április 3-ig kapható 2025/13. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!