Az 1989-es romániai forradalom egy szemtanú emlékeiben

Bocsássa meg nekem az olvasó, hogy ugrándozni fogok térben és időben – egyszerűen nem tudok másként emlékezni arra az eseményre, amely nagymértékben meghatározta az életem. Ráadásul úgy adódott, hogy idén több napot is eltölthettem az 1989-es romániai forradalom két emblematikus helyszínén: Temesváron és Bukarestben. Az előbbi városba csak vágytam a rendszerváltás előtt, de eljutni nem sikerült; cserébe éppen a fővárosban tanultam abban az időszakban, amikor a diktátorba belefojtották a szót, és helikopterrel elmenekült a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának épületéből.

Temesvár ma

Szó szerint időutazásra viszi azt a nézőt a temesvári Csíki Gergely Állami Magyar Színház, aki jegyet vált az 1978 című előadásra. Tényleg nem túlzok: a négy és fél órás darabot ugyanis nem a színház épületében játsszák, hanem buszra ültetik a vendéget, és kiviszik a külvárosba, a Műegyetem egykori Hidrotechnikai Karának lepusztult, használaton kívüli épületébe, így nincs szükség a fantáziánkra ahhoz, hogy Ceaușescu Romániájában érezzük magunkat. Igaz, a szlovén Tomi Janežiē rendezésében készült fantasztikus darab zömében az emberarcú diktatúra időszakában játszódik, amikor még van villany és fűtés a lakásokban, de már megverik a rendőrök azt, aki külföldi rockegyüttesek neveivel díszített pólóban merészkedik ki az utcára. A hetvenes évek Romániáját megidéző darab a színészek és a rendező személyes történeteire épülő, generációkon átívelő dokumentum-fikció. A kommunista Románia egyik „blokklakásának” történeteit helyi és globális jellegű események szövik át, összekapcsolva Temesvárt és a szlovéniai Nova Goricát. A látszólag egymástól távol eső települések múltjában sok a kapcsolódási pont: egykor mindkettő az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, az első világháború idején pedig magyar katonák ezrei harcoltak és haltak meg az isonzói fronton, az olasz–szlovén határ mellett fekvő Nova Gorica, a rendező szülővárosa közelében.