Roska Botond: Részlegesen már képesek vagyunk visszaadni a vakok látását
Roska Botond, a bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet (IOB) alapító igazgatója (Forrás: IOB)

Az útnak még csak az elején tartunk, de részlegesen már képesek vagyunk visszaadni a vakok látását – mondta a Magyar Hangnak a bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet (IOB) alapító igazgatója, és a Bázeli Egyetem professzora, Roska Botond. Mint mondta, százas skálán tízre tippelné a látás minőségét. – Egyelőre ott tartunk, hogy fekete-fehérben, és csőlátást sikerült visszaállítani, tehát nincs szó éleslátásról – fogalmazott.

A tudós szavai szerint soha nem volt kétsége, hogy kutatásuk eredményre vezet. – Azt gondoltam, legfeljebb én már nem érem meg, amikor a gyakorlatban, a terápiában is hasznosítani lehet az eredményeket. De szerencsére viszonylag „gyorsan”, a gondolat felvetődésétől számított 19 év, vagy az intenzív munka kezdetétől számított bő másfél évtized alatt eljutottunk a terápiáig – tette hozzá.

Helyreállítható-e teljes mértékben a látás?
Miért nem emberi gént, hanem vírust használnak a fényérzékeny fehérjék előállítására?
Tudnak-e segíteni azokon, akiknek teljesen hiányzik szemükből a látóideg?

A teljes interjút a Magyar Hang június 4-én megjelent 2021/23. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!