Elképzelhető, hogy évtizedek múlva mind rovarokat fogunk enni?

Ahogy a klímaváltozás egyre katasztrofálisabb helyzetet teremt a mindennapokban is, sokak szemében egyre védhetetlenebbé válik a hatalmas környezeti terheléssel járó állattenyésztés. Évtizedek óta lehetséges alternatívaként kínálkozik a rovareredetű fehérje fogyasztása, hiszen ennek termelése minimális környezetszennyezéssel jár (és a rovarok nem is olyan cukik, hogy az állatvédők foglalkozzanak velük). Csakhogy a rovarevés különben sem túl nagy ázsióját tovább rombolják az egyre jobban terjedő összeesküvés-elméletek, amelyek szerint a „globális elit” akarja a rovarokat az emberiségre kényszeríteni.

Szerte a harmadik világban hagyományosan fogyasztanak rovarokat, hiszen olcsó, könnyen és nagy mennyiségben hozzáférhető fehérjeforrást kínálnak. Már a spanyolországi Altamira-barlang 30 ezer éves falfestményei között is találtak rovarok fogyasztására utaló képeket. Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában az utóbbi években kifejezetten divatossá váltak a rovarokból készített harapnivalók, ezért ezek a tradicionális ételek egyre gyakrabban jelennek meg a gourmet éttermek fogásai között is, írja a BBC. És a méz is rovar eredetű élelmiszer.

A nyugati emberek többsége azonban ellenáll a bogaraknak (és más rovaroknak), a hagyományok, illetve a csúszómászókkal szembeni velünk született undor miatt. Pedig a rovarevést a legritkább esetben kellene úgy elképzelnünk, hogy az egészben megsütött csótányokat vagy tücsköket ropogtatjuk. (Bár ez sem ördögtől való: a biológus terepgyakorlatokon régen hagyomány volt, hogy esténként az aznap fogott tücsköket sörös vajon megsütötték, és egészben megették a hallgatók. A sült krumplira emlékeztető, meglehetősen semleges ízük van.) A tömeggyártásban azonban rendszerint kiszárítják és porrá őrlik a szöveteiket, és ezzel dúsítanák az egyébként is felismerhetetlen alapanyagokból készített feldolgozott élelmiszereket.