Minden eszközt be fognak vetni a Tisza ellen – páros interjú Lakner Zoltán és Ruff Bálint elemzőkkel
Lakner Zoltán és Ruff Bálint (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Politikai szempontból még negatív is lehet Rogán listáról való levétele, mert a kicsengése az, hogy ha a kormány valamit elintéz az amerikaiaknál, azt személyesen Rogánnak intézi, nem az embereknek, a gazdaságnak. Egy megélhetési gondokkal küzdő ország lakóinak ettől nem lesz könnyebb az életük – mondta a Magyar Hangnak Lakner Zoltán. A politikai elemzővel, a Jelen főszerkesztőjével és Ruff Bálinttal, a Partizán Vétó című műsorának szerkesztő-műsorvezetőjével páros interjút készítettünk az április 25-én megjelent lapban. 

Az interjúban felmerült, milyen hatása lehet annak, hogy a Fidesz mostanában a visszatartott EU-s pénzek miatt leromló kórházi állapotokról úgy beszél, mintha ez a Tisza Párt hibája lenne. „Egy egy veszélyes játék, mert ha szerintük Magyar Péter meg tudta akadályozni a nekünk járó brüsszeli pénzek kifizetését, akkor arra is képes lehet, hogy hazahozza azokat a pénzeket. Kétlem, hogy a kampánycsapat ezt alaposan végiggondolta” – jegyezte meg Ruff Bálint.

Szó esett arról is, mi lehet a mesterterve a kormánypártnak egy évvel a választások előtt, illetve mi az oka annak, hogy a kommunikációs gépezetük korábbi sikerszériája lejtmenetbe került. A szakértők kifejtették véleményüket, egyetértenek-e Magyar Péterrel abban, hogy egyelőre nem nevezi meg egyéni választókerületi jelöltjeit. Hadházy Ákos és a Momentum keddi hídfoglalói akcióiról Lakner Zoltán megjegyezte: „ezek az összejövetelek sok szempontból relikviái a 2024 előtti ellenzéki próbálkozásoknak.” Ruff Bálint szerint „a Tiszának érdemes lenne a magára hagyott fiatalokkal foglalkozni, becsatornázni az elégedetlenségüket, tenni akarásukat, elmagyarázni nekik, hogy mit kell tenni közösen a választási győzelemig.”

Az elemzők egyetértettek abban, hogy Orbán láthatóan nem tudja kihasználni a Trump elnökkel meglévő állítólagos informális kapcsolatát, a beígért „nagy deal”-ektől mindig még fél évre vagyunk. Kifejtették azt is, a rendszer elmúlt 15 évében mit tartanak Orbánék legnagyobb bűnének, illetve milyen későbbi veszélyekkel járhat az, hogy nincs olyan felelős politikus, aki kimondaná, az ukrán emberek, akik jelenleg honvédő háborújukat vívják, nem ellenségeink. Beszélgettünk a kormánypárt kommunikációs tévelygéséről, a megváltozott közhangulatról, az időutazó Magyar Péterről, valamint arról is, várhatóan milyen módszereket fog a kampány alatt a kormánypárt használni a Tisza Párt ellen. 

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap május 1-ig kapható 2025/17. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!