Saját halhatatlanság – kilencven éve született Eörsi István

Kevés ember mondhatja el magáról, hogy még a vele szembeni elmarasztaló véleményekben is van valami tisztelet, valami mélységes megértés. A kilencven éve, 1931. június 16-án született Eörsi István ilyen volt. Kiválóan világíthatja meg ezt az a két történet, ami Kőrössi P. József 2019-es könyvében (Ücsörgünk a kávéházban Réz Palinál) szerepelt. Emlékezhetünk, nem „hivatalos” beszélgetések ezek, a szerző emlékezetből írta le azokat a Rézzel közös beszélgetéseit, amiket az irodalomtörténész nyilvánosan feltehetőleg nem is vállalt volna. Miközben elég sok mindent elárulnak arról, miért is ragaszkodott Eörsi annyira az elveihez, és milyen kérlelhetetlenséggel, egyenességgel képviselte őket.

Az első egy 2002-es Nádas Péter-interjút elevenített fel. Sokat idézett szöveg ez, nem csoda, hogy akkor is több helyen lejött: a Klubrádió számára készült, majd szerkesztett változatban közölte előbb a Magyar Narancs, majd a Népszabadság. Utóbbi lapban reagált rá Eörsi is. A jól ismert D-209-es ügyről van szó, amiről a Párhuzamos történetek írója kifejezetten megengedően nyilatkozott, úgy látta, a kormányfőnek a történtek miatt nem kell lemondania. Mindezt többek közt úgy indokolta, hogy a nyilvánosság előtt nem szabadna ítélkezni mások felett erkölcsi okokból, ez szerinte a demokráciában megengedhetetlen. Másként látta Eörsi, aki Szegény, szegény Nádas Péterünk címmel arról írt: „[Nádas] fejtegetéseiből az derül ki, hogy amit törvény nem tilt, az megtámadhatatlan. Az utóbbi négy évben ez a tétel állt a kormányzat filozófiájának a tengelyében. Nádas nem kedvelte a nemrég leváltott kormányt. Államfilozófiailag azonban, úgy látszik, a hatása alá került.” Feltéve továbbá a kérdést, hogy ilyen múlttal Medgyessy miért is vállalta tulajdonképpen a megmérettetést? Eörsi, bár liberálisként nem szerette volna a korábbi kormány visszatérését, nem volt hajlandó szó nélkül elmenni a kémelhárító múlt mellett.