Sajó, s ha nem jó

Sajó, s ha nem jó

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a kihalt Sajó partján. Nincs itt semmi látnivaló

Fotó: Szentkirályi Alexandra / Facebook

Lezser eleganciával, derékra kötött pulcsival áll a Sajó partján Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, üde és magabiztos. „Itt a helyszíni mérések alapján eddig minden határértéken belül van, ami szükséges paraméter” – mondja a teljesen halott, barnásvörös víz mellett állva, amelyből egy szlovákiai bányaszennyezés már hetekkel korábban kiölt minden élőlényt. Szóval semmi gond. Akár piknikezhetünk is a folyóparton, csak előbb rugdossuk félre a döglött halakat.

Ugyanez a kormányszóvivő nem érez összeférhetetlenséget abban, hogy férje, (a később honvédelmi miniszterré kinevezett) Szalay-Bobrovniczky Kristóf az állami MFB bank több mint 50 milliárdos kölcsönével, a kormány kezességvállalásával vásárolt egy cseh repülőgépgyártó céget. És hogy ettől a cégtől – mit ad Isten – a kormány aztán gyorsan rendelt is 12 kiképző gépet.

• „A hazudozásnak a jelek szerint már nem célja, hogy elfedje a valóságot.”

A teljes cikket a Magyar Hang június 17-én megjelent, 2022/25. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!