Sándor Iván Kossuth-díjas író idén márciusban töltötte be a 95-öt. Az elmúlt öt évben öt kötete jelent meg, a legutóbbi (Cirkusz, mozi, ringlispíl) idén. A friss kötet mellett mesélt egész rendkívüli életéről, a Horthy-kortól egészen napjainkig. Át is adjuk a szót.
A mai helyzet sokirányú, pusztító hatása nem érthető meg, ha nem ismerjük fel, hogy a múltból erednek a mostani folyamatok. Mondhatnám, hogy a múlt megjelenik a jelenben. Mindenféle értelemben: történelmiben, mentalitásbéliben, hatalmi szerkezetet tekintve. Egyben a jelen megsejteti a bizonytalan jövőt.
A Horthy-rendszert kisgyerekként éltem meg. A harmincas évek végétől nap mint nap tapasztalva, hogyan telepedik rá a náci rendszerrel való szövetség „jóvoltából” a Horthy-rendszer egy olyan históriai folyamatra, amelyben minden a dicsőséges múltról szól. Harsogott a „nem, nem, soha”, szóltak az irredenta dalok, ment a fronton pusztuló magyar katonák lelkesítése, hogy a Don-kanyarban védjék a hazát. Egy ilyen korszakban nem volt nehéz felismernem, hogy miben élek, és ez az ország is hová jutott el. Túléltem, de a családomból sokan belepusztultak.
Az ország jelentős részéhez hasonlóan tele voltam várakozással. Néhány esztendőig én is a jövőt optimistán néző, abban hívő fiatalok közé tartoztam. Aztán jöttek az újabb csapások: letartóztatás, munkaszolgálat, barakktábor. Érkeztek az újabb felismerések az ötvenes évek közepén, az első Nagy Imre-kormány alatt, amikor is végül rehabilitáltak. Aztán a végső felismerés az ’56-os forradalom volt, amiben egészen különös módon vettem részt.
• Hogyan emlékszik a Rajk-temetésre és az 1956-os forradalomra Sándor Iván?
• Milyen volt Vásárhelyi Miklós? Hát Losonczy Géza?
• Hogyan működött a cenzúra a Kádár-rendszerben?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
