Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sohajtoz, ki mulat.
A világ csak – hangulat.
(Reviczky Gyula: Magamról)
Nem volt dolgom göndör, szőke, almaarcú nőkkel, mégis tudom, milyenek ők. Azért tudom, mert ismerem a Sárgamuskotályt. Semmi absztrakció nincs ebben, a nők meg a borok ekvivalenciájában. Sőt, csupa konkrétum, csupa egzaktság, amiről beszélek. Ízek, mosolyok, kigombolt blúzok sziklaszilárd igazsága. Aki pihentette már arcát szerelme szőlővirág illatú térde hajlatában, nem kell győzködnöm erről – aki még soha, azt meg kár is lenne (mondaná Hamvas).
A Sárgamuskotályról csak mosolyogva szabad írni, ezzel mentegetőzöm, hogy kések az ígért leadással, és azzal, miért is nincs kedvem éppen mosolyogni. Az ajtón esett be az ősz, felbukva, mint részeg a küszöbben, fél nap alatt semmisítette meg a nyarat, és hitette el, a világ valójában szürke meg hideg meg hitvány. Vasárnap még Csanaky Mátéval isszuk a fröccsöt a budafoki fesztiválon, Sárgamuskotályból, ahogy első találkozásunkkor, Mádon, és törölgetjük a homlokunkat a fáradt, forró naplementében, mint akkor, júniusban. Másnap viszont húsz fok sincs, két évet öregszik a táj, és a muskotály arcáról is, mint egy szeretetlen kedveséről, lepattogzik a mosoly.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
