
A hét első felében robbant a hír: a kormány mégis eladja Budapest közepét, abból is 85 hektárt egy homályos múltú arab befektetőnek. Ráadásul az ország, a főváros érdekeit figyelmen kívül hagyva látványosan előnytelen, rossz üzletet üt nyélbe mindannyiunk kárára.
Katasztrofálisnak tartja a szerződést és magát a projektet Budapest volt főépítésze, Schneller István is. A szakember kérdésünkre elmondta, Budapestnek nem luxuslakásokra és -irodákra, hanem sokkal inkább önkormányzati és szociális lakásprogramra, élhető új városnegyedre lenne szüksége. Hasonlóra, mint a szomszédos Bécsben az Aspern City, amely kiváló példája a gondos, emberléptékű tervezőmunkának. Mint monta, a szerződés a kormány diktátuma; hasonló méretű beruházást nyugat-európai országokban szokás megvitatni az érintettekkel: a főváros és a kerület vezetésével, a lakossággal. Csupán ezt követően állapodnak meg a fejlesztési ütemezésben, a teherviselésben. Az infrastruktúra kialakításában, önkormányzati lakások emelésében pedig részt vállal a fejlesztő is.
Erről is olvashat a cikkben:
• Mi a projekt legnagyobb csapdája Schneller István szerint?
• Miért nem lepődik meg azon, hogy még mindig sokan költöznek ki az agglomerációba?
• Mivel lehetne szerinte kiélni az innovációs hajlamokat?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 30-ig kapható 2025/4. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!