
Iszonyatosan egészségtelen rendszer jött létre a filmtámogatásban – mondja interjúnkban a Sünvadászat rendezője, Schwechtje Mihály. Három éve már, hogy leforgatták a Sünvadászatot, első nagyjátékfilmje, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) óta pedig hét év telt el. Miért volt ilyen vesződséges a film útja? – kérdeztük tőle. A rendező szerint egyszerűen az erőforráshiány miatt. Mivel független filmként készült ez is, határidő nem kötötte őket, több időt töltöttek a vágással is, aztán hosszú ideig várni kellett. – Ilyenkor csomó ember a munkájával, cégek az infrastruktúrájukkal segítenek, viszont nekünk cserébe ki kellett várnunk a sorunkat – jellemezte a folyamatot.
Előző filmje, az Inkubátor-programban is versenyben volt. Ahogy ott született számos izgalmas elsőfilm, például Szilágyi Zsófiától az az Egy nap, amivel most sokan összevetik a Sünvadászatot. Az elmúlt években viszont ez a program is kicsit problémásabbá vált, több projektet kidobtak a megszavazott támogatás ellenére. Bízhatunk még abban, hogy legalább az elsőfilmeseket támogatják a jövőben is?
– Alapvetően problémásnak látom az Inkubátor programot amiatt, mert a Filmintézet egyéb részlegei nem működnek egészségesen. Így az történik, hogy minden évben néhány elsőfilmest engednek dolgozni kicsit könnyített feltételekkel, ami tényleg szuper, viszont ezzel egy csomó elkeseredett embert is termelnek. Hiszen nem lesz második, harmadik filmjük, nem tudnak előrelépni. A főablak végtelenül zárt, politikával terhelt, és egy-két olyan producert támogatnak nyíltan, akik eljárnak Kötcsétől Tusványosig mindenhová. Iszonyatosan egészségtelen rendszer jött létre. Ami izgalmas produkciókat tudtunk az elmúlt években nézni, azok valóban az első filmek voltak. Ezek viszont a természetükből fakadóan mindig kicsit sántikálnak. Ahhoz, hogy valaki építkezni tudjon, és a megszerzett tudást felhasználja, az kellene, hogy lehessen életműveket építeni. Ehhez képest évek óta állnak olyan emberek, mint, mondjuk, Kis Hajni, akiknek rég meg kellett volna csinálniuk a második filmjüket – mondta többek közt az alkotó.
Erről is olvashat a teljes interjúban:
• A túlvállalásokról vagy a figyelemzavarról szól inkább a film?
• Mit hozhat szerinte a visszatérő Magyar Filmszemle?
• Mikor probléma, ha a gyerekeket politikával traktálják?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!