Segítséget kér a Freeszfe

Segítséget kér a Freeszfe

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói 2020. szeptember elsején lezárják az egyetem épületét (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Nehéz anyagi helyzetbe jutott a Színművészeti Egyetemet elhagyó, az oktatás folytatásához keretet adó FreeSZFE Egyesület. Az intézményről az egyetemfoglalás lezárulta után alig hallhattunk. Arról is keveset tudni, hogy az új körülmények között milyen nehézségekkel kell máig szembenézniük a távozóknak.

A Freeszfe-t másfél évvel ezelőtt a kényszer hozta létre. Amikor a hatalom támogatásával a Vidnyánszky Attila vezette csoport bekebelezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE), mintegy kétszázan döntöttek úgy, hogy az új viszonyok között, az ellopott intézményben nem folytatják tanulmányaikat. 2020 őszén, az egyetemfoglalás idején szinte naponta szerepeltek a hírekben az ellenállás útját választó diákok, az őket támogató tanárok. Az SZFE megszállása, radikális és erőszakos átalakítása, az egyetemi autonómia szinte teljes felszámolása széles körű felháborodást váltott ki.

Olvasóink szavazatai nyomán a Magyar Hang Az Év Embere elismerését is az SZFE hallgatói kapták. Ahogy akkor fogalmaztunk, az egyetem polgársága az ellenálló „tanköztársaság megalakításával életképes alternatívát mutatott fel az önkénnyel szemben”.

• Milyen állandó problémákkal néznek szembe?
• Mit jelent számukra a kata kivéreztetése?
• Milyen gondokat okoz, hogy a növendékek papíron külföldi intézményekben tanulnak?
• Hogyan próbálták az anyagi helyzetüket jobbá tenni?

 

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!