
Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése után nem sokkal robbanás rázott meg egy soroksári sorházat. Az ok: a korábban önkormányzati tulajdonban lévő telken valaki mérgező vegyi anyagokat ásott el. A kiköltöztetett tulajdonosok közel másfél évtizede keresik az igazukat és a felelősöket. A „családbarát” kormányzatról azonban lepattannak a károsultak érvei.
A Grassalkovich út Soroksár ütőere. Ez köti össze a kerületet Budapest belvárosával, és itt fut a H6-os ráckevei HÉV pályája is. Az út két oldalán sűrűn beépített telkek sorakoznak. Azért jöttem el ide, hogy szemrevételezzek egy lakatlan sorházat, amelynek fordulatos története regénybe kívánkozik.
Körülbelül kétszáz méterre járok a telektől, amikor arra leszek figyelmes, hogy a kerítésén lévő lyukon, mely a jelek szerint ajtóként funkcionál, egy férfi mászik ki. Meggyorsítom a lépteimet, hogy utolérjem, de eltűnik az egyik mellékutcában. Amikor a házhoz érek, csak elvadult növényekkel átszőtt udvart találok és egy magas, foghíjas kerítést. Az omladozó sorház az utcára merőlegesen nyújtózik. Mivel nem tudom, hogy az ingatlant önkényesen elfoglalók hogyan reagálnának arra, ha hívatlanul állítanék be hozzájuk, inkább néhányszor bekiabálok. Választ azonban nem kapok. Pedig szívesen elbeszélgetnék az itt lakókkal. Elmondhatnám nekik, hogy egyáltalán nem jó ötlet naphosszat ezek között a falak között időzni, mert a terület tele van rákkeltő anyaggal. Néhány vegyület koncentrációja az egészségügyi határérték több százszorosát is eléri. A hajdani lakóknak épp ezért kellett elhagyniuk a lakásaikat.
Erről olvashat a cikkben:
• Mit keresnek vegyszeres hordók a konyhapadló alatt?
• Miért nem segít senki az otthonukat elveszített családoknak?
• Miért nem adta oda a károsultaknak az önkormányzat a nekik szánt pénzeket?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!