A szigetek, ahol egymásnak feszülnek az oroszok, kínaiak és a norvégok

A Spitzbergák nagyjából félúton vannak Norvégia északi partjai és az Északi-sark között. Minthogy a szigetek már a Sarkkörön túl helyezkednek el, szeptembertől áprilisig gyakorlatilag nem jön fel a nap. A szigetcsoport a világ egyik leggyorsabban melegedő tája, ezért egyre fontosabb lenne a kutatása. Csakhogy a Spitzbergákon már évszázadok óta marakodnak a norvégok és az oroszok, újabban pedig a kínaiak is beszálltak (hiába jönnek ők a világ másik végéről). A Spitzbergákon élőben figyelhető meg, ahogy a geopolitika megfojtja a tudományt.

Az északi sarkvidék négyszer gyorsabban melegszik, mint a bolygó átlagosan. De a Spitzbergák (vagy norvégül: Svalbard) átlaghőmérséklete még az északi átlagnál is kétszer nagyobb ütemben emelkedik. Persze ez az év nagy részében még mindig nagyon hideg, de a környezetre egészen drasztikus hatást gyakorol. A szigeteken mért legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 46 Celsius-fok volt, de az utóbbi időben a maximum hőmérsékleti rekordok dőlnek sorban (az egész világhoz hasonlóan). 2020-ban megdőlt az abszolút melegrekord plusz 21,7 Celsius-fokkal, akkor négy napon keresztül ment 20 fok fölé a hőmérséklet. Természetesen ez is példátlan a szigeteken, olyan, mintha nálunk 50 fok vagy még melegebb lenne. Fél évszázad alatt a Spitzbergák éves középhőmérséklete 4 fokkal, a téli középhőmérséklet 7 fokkal emelkedett.

Nem meglepő, hogy a világ klimatológusai és gleccserkutatói megújult érdeklődéssel figyelnek a Spizbergákra. Bár a szigetek lakosságának mindig is rekord magas hányadát adták a tudományos kutatók (a Spitzbergák gazdaságában a szénbányászat mellett a kutatóállomások üzemeltetése az egyik legfontosabb szektor), de az utóbbi években különösen sok ország küldene sarkkutatókat a helyszínre. Egy részük azonban a norvég (és általában nyugati) vádak szerint nem éppen az emberiség tudásának előmozdítása céljával érkezik.