
Lázár János becsületsértés miatt jelentett fel három évvel ezelőtt egy most 76 éves nyugdíjas asszonyt, akit a bíróság nemrég arra kötelezett, fizessen tízezer forintot a politikusnak. Szabó Margit bízik benne, ügye sokakat sarkall arra, hogy kiálljanak a hatalommal szemben, és abban reménykedik, hogy a miniszter az 50. születésnapi bulijára fordítja a tőle kiperelt összeget.
A 76 éves hódmezővásárhelyi aktivistát, Szabó Margitot, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Momót nemrég egy évre próbára bocsátották, valamint tízezer forintos eljárási költség megfizetésére kötelezték. Az asszonyt az építési és közlekedési miniszter, Lázár János jelentette fel becsületsértés miatt. A történet a 2022-es országgyűlési választások idejére nyúlik vissza. Szabó Margit, a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnöke társaival szórólapokat készített, amelyekben élesen bírálták Lázár Jánost. A politikust többek között tolvajnak, hazugnak, zsarnoknak nevezték, és azt is írták róla, hogy közpénzen fizetett pártaktivistákat, kiárusította a város vagyonát, valamint alkalmazottait saját vadászatain kötelezte munkára.
• Pontosan mi miatt ítélték el az idős asszonyt?
• Mit javasol Lázár Jánosnak, mire költse a tízezer forintot?
• Mit üzen azoknak, akik szemben állnak a hatalommal?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!