
Miközben köpködöm a port és a napszemüvegemet törölgetem, a kormány jut eszembe. Legalább kétszer. A száj-és körömfájás járványban érintett egyik marhatelep, a levéli felé gyalogolva teherautó jött szembe a földúton, nem a gazdasághoz tartozó. Látva a gyalogost, egy kultúrsofőri szempontból értelmezhető vezető lassított volna, ez a miénk viszont inkább gázt adott és a vicc kedvéért kicsit rám húzta a kormányt, minek következtében akkora port kavart, hogy jó ideig az ingemen keresztül vettem a levegőt. A másik kormányt a Karmelita kolostorban tekergetik: nagy dérrel-dúrral bejelentik, hogy vége a járványnak, de az nem kavar semekkora port, hogy például a bábolnai dögkút ügyében érdemi válasz nélkül hagyják a várost.
Az örömhírt látogatásom napján, június 6-án jelentette be a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal): Hazánk sikeresen megfékezte a ragadós száj- és körömfájás betegséget, így az Európai Unió június 6-tól feloldotta az összes védő- és megfigyelési körzetet, valamint a további korlátozás alá eső területet. Ezzel együtt a hazai korlátozások is megszűntek. Az állategészségügyi hatóság célja a hivatalos mentesség mielőbbi visszaszerzése.
Amikor március végén itt jártam, a tehenészet bejáratát színes rongyokkal teleaggatott lánccal zárták le és nagy volt a sürgés-forgás, készültek a háromezer Jersey-marha leölésére. Akkor tele volt a telep hangokkal: emberi kiáltásokkal, az állatok panaszos bőgésével. Most nyomasztó csend van. Az istállókban néhány indiai munkás a falakat festi éppen. Nem beszélünk közös nyelvet, ezért mutogatunk. Széles mozdulattal jelzem az állatok helyét, az egyik gondozó válaszul teátrálisan magához öleli a semmit, mint kisgyerek a plüssmackót, ezzel is jelezve, mennyire fáj neki ami történt.

• Milyen információik vannak a gazdáknak?
• Mekkora kár érte őket?
• Mi a helyzet a vírussal érintett településeken most?
• És a dögkutak közelében?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!