Az M6-oson Pécs felé haladva, Szekszárd előtt kell letérni Szedres felé. A faluba vezető út mellett terebélyes fóliasátrak, kertészetek és szántóföldek sorakoznak. Maga a község takaros, csendes. A neve néhány évtizede összeforrt a dinnyével. A kilencvenes években – emlékszik vissza egy környékbeli ismerősöm – teherautók járták a tolnai falvakat, az árusok pedig a platóról kiabálták: „Itt a dinnye, a szedresi dinnye!” A kétezres évek elején még 70–80 helyi család foglalkozott a termesztésével a kevesebb mint kétezer lelkes településen. Mára csak a töredékük maradt.
Szedresre Nagy Ferenccel érkezem. A hetven fölött járó szekszárdi agrárszakember az együttműködés konok prófétája. A kilencvenes évek elején Magyarországra érkező amerikai oktatóktól tanulta meg, hogy a gazdáknak nem elég megtermelniük az árut, a tárolásról és az értékesítésről is gondoskodniuk kell – lehetőleg közösen. A közeli Kisvejkén maga is részt vett egy ilyen rendszer felépítésében. Most azért hívott ide, mert szerinte a szedresi dinnye felemelkedése és visszaszorulása rengeteg tanulsággal szolgál a ma és a jövő gazdálkodói számára is.
A történetet nem lehet elmondani Bognár János és családjának említése nélkül. A hetven körüli Bognár eredetileg elektroműszerészként végzett, és tévészerelőként dolgozott. A tekintete élénk, tapasztalatot sugároz, kimérten beszél, a helyi dinnyetermesztéstől néhány mondat alatt eljut a magyar agrárium egészéig. Roma származását csak futólag említi, azt mondja, nem akar belőle előnyt kovácsolni.
• Hogyan lett Szedres a dinnyetermesztés egyik ismert hazai központja?
• Miért nem sikerült tartós együttműködést kialakítaniuk a helyi termelőknek?
• Hogyan változtatta meg a gazdák közötti viszonyokat a közösnek indult hídmérleg története?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
